Tajvani elnök: „nem lehet opció” a háború Kínával

Caj Jing-ven

Tajvan nem akar fegyveres konfliktusba bonyolódni Kínával, Tajpej és Peking együttműködése kizárólag azon múlik, Kína tiszteletben tartja-e Tajvan szuverenitását – derül ki Caj Jing-ven tajvani elnök Ferenc pápához intézett leveléből, melyet az elnöki iroda kedden hozott nyilvánosságra.

Az elnök a levélben ismét a Tajvani-szoros békéjét és stabilitását hangsúlyozta, ám leszögezte: a térségben csak akkor lehet szó konstruktív együttműködésről, ha Peking tiszteletben tartja a tajvani nép elkötelezettségét a sziget szuverenitása és demokratikus berendezkedése iránt.

Az elnök kitért a pápa újévi üzenetére is, melyben az egyházfő azt mondta, „a háború vírusát” meg kell semmisíteni.

Caj egyúttal üdvözölte a Vatikán álláspontját Oroszország Ukrajna elleni háborújával, a bevándorlókkal, valamint a közegészségüggyel kapcsolatban is, hozzátéve, hogy ezekkel Tajpej „tiszta szívvel azonosul”.

A Vatikán az utolsó európai állam, amely Peking helyett Tajpejjel tart fenn diplomáciai viszonyt, jóllehet az Egyesült Államokat és más nyugati országokat is jelentős, nem hivatalos kapcsolatok fűznek a szigethez.

Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről. Peking és Tajpej között azután újult ki a feszültség, hogy Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház akkori elnöke tavaly augusztusban heves kínai tiltakozás ellenére látogatást tett a szigeten. A gesztusra Kína nagyszabású összevont – tengeri és szárazföldi – hadgyakorlattal válaszolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?