Sztrájkolnak a Brussels Airlines utaskísérői, sok járatot töröltek

utasszállító illusztráció

A Brussels Airlines belga légitársaság utaskísérőinek hétfői, egynapos sztrájkja miatt a légitársaság törölte Brüsszelből induló járatainak mintegy felét, 116-ból 57-et.

Kim Daenen, a légitársaság szóvivője a sajtónak elmondta, hogy a járattörlésekről már a múlt héten döntöttek, így az utasokat tájékoztatták a változásról. A vállalat az érinettek számára a jegyek átfoglalását ajánlotta fel, illetve a jegy árának visszatérítését.

A belga sajtó szerint a légiutas-kísérők szakszervezete már korábban felhívta a figyelmet, hogy a dolgozók élni fognak a sztrájk lehetőségével, a túlzott munkaterhelés, a koronavírus-járványhoz köthető munkaerőhiány, illetve a kollektív szerződések be nem tartása miatt.

A szakszervezet azt is kiemelte, hogy a légitársaságok személyzetének többször kellett már szembenéznie a járványügyi szabályozások miatti nehézségekkel. A maszkok járaton történő kötelező viselésének érvényesítse többször azt a helyzetet idézte elő, hogy a szabályok betartani nem hajlandó utasok a személyzetre támadtak. A szakszervezeti képviselők hozzátették, hogy a légitársaság "zaklatást és megfélemlítő módszereket alkalmazott munkatársaival szemben, ami csak az elégedetlenségüket növelte."

A sztrájk hétfőn reggel 5.00 órakor kezdődött és kedd reggel 5.00 óráig tart.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?