Szomáliában a kalózkodásból meggazdagodók lehetnek az új hadurak

Kuala Lumpur |

<p>A harcok sújtotta Szomália új hadurai azok közül az emberek közül kerülhetnek ki, akik az afrikai ország partjai előtti vizeken kalózkodva a váltságdíjakból beszedett pénzből gazdagodtak meg.</p>

Egy szomáliai illetékes kedden Kuala Lumpurban egy nemzetközi konferencián húzta meg a vészharangot, és buzdított arra, hogy harcolni kell a kalózkodás ellen.
    Csak az idén a tengeri haramiák az Ádeni-öbölben 81 hajót támadtak meg, és 29-et közülük hatalmukba is kerítettek. Jelenleg 14 vízi jármű van a kezükön és 214 tengerészt tartanak fogva.
    A legtöbb rajtaütés eredményeként millió dolláros nagyságrendű váltságdíjakat zsebelnek be, és immár ők Szomália legtöbb pénzt kereső emberei. Tengerészeti szakemberek szerint a kalózok csak a múlt évben 30 millió dollárra tettek szert.
    Abdul Vahid Mohamad, a Szomália északnyugati részén fekvő félautonóm Puntland tartomány halászati minisztere a malajziai tanácskozáson elmondta: több mint ezer szomáliai, akinek többsége korábban  halászatból élt, most kalózkodik, és számuk egyre nő. A jómódúvá lett kalózok szélsőséges csoportokat hoznak létre, ami az amúgy is biztos kormányzást nélkülöző kelet-afrikai országban mindinkább szétzilálja a nemzetet - figyelmeztetett a politikus. Szerinte egy olyan jól felszerelt parti őrségre van szükség, amely fel tudná tartóztatni a nyílt vizek felé tartó kalózokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?