Autóba rejtett pokolgép robbant, többen meghaltak Szomáliában

Autóba rejtett pokolgép robbant Irakban, 18 halott

Öt ember meghalt vasárnap este a szomáliai fővárosban, Mogadishuban, ahol autóba rejtett pokolgép robbant egy kávézó előtt, amely az Euro 2024 döntőjének közvetítése miatt zsúfolásig megtelt – jelentette a helyi média a rendőrségre hivatkozva.

Abdifitah Aden Hassan őrnagy, a rendőrség szóvivője a SONNA állami hírügynökségnek arról számolt be, hogy az előzetes rendőrségi jelentések szerint a halálos áldozatok száma öt, a sérülteké pedig mintegy húsz.

Az interneten közzétett képeken hatalmas tűzgolyó és füstfelhők emelkedtek az éjszakai égboltra, amint a robbanás átsöpört a népszerű belvárosi létesítményen.

Tűzoltókat, rendőröket és mentőket küldtek a robbanás helyszínére – közölte az AFP francia hírügynökség helyi munkatársa. A rendőrség lezárta a területet, amely közel van az elnöki palotaegyütteshez.

Az al-Shabaab, az al-Kaida terrorszervezethez kötődő dzsihadista csoport a múltban számos robbantásos és egyéb támadást hajtott végre Mogadishuban és az ország más részein.

Szombaton öt, a radikális iszlám csoport harcosainak tartott rab halt meg egy tűzpárbajban, amikor megpróbáltak megszökni Mogadishu központi börtönéből. A börtönhatóságok szerint három őr meghalt és 18 megsebesült.

Kenya, az Afrikai Unió szomáliai missziójának (AMISOM) egyik fő támogatója 2011-ben kiűzte az al-Shabaabot a szomáliai fővárosból, Mogadishuból. Ennek ellenére az al-Shabaab még mindig nagy vidéki területeket tart ellenőrzése alatt, és rendszeresen hajt végre támadásokat Mogadishuban – írta jelentésében az AFP.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?