Szoboravatással emlékeztek Kádár születésének 100. évfordulóján

Budapest |

<p>Mellszobrának leleplezésével emlékeztek meg Kádár Jánosról az egykori kommunista pártfőtitkár születésének századik évfordulóján nyughelyénél, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben szombaton.</p>

A Kádár János Baráti Kör, a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete rendezvényén nagyjából háromszázan vettek részt. A korábbi állampárti politikusok közül ott volt az 1956-os forradalom utáni megtorlásokat belügyminiszterként irányító Biszku Béla, valamint Berecz János, aki a nyolcvanas években a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi bizottságának ideológiai és propagandaügyekkel foglalkozó titkára volt.

Kádár János mellszobrát - amelyet várhatóan a Munkáspárt 2006 egyik irodájában helyeznek majd el - Moldova György leplezte le. Az író "proletárszentnek" nevezte Kádár Jánost, és úgy fogalmazott: az ország nem méltó az egykori pártfőtitkár emlékéhez, s megtagadva azt "rászolgál minden jelenlegi és eljövendő nyomorra és megaláztatásra".

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?