Szkripal-ügy: egy orosz üzletember is mérgezés célpontja lehetett

Szkripal-ügy
London |

Szombati brit sajtóértesülés szerint a Scotland Yard azt gyanítja, hogy egy volt orosz üzletember, akit néhány nappal Szergej Szkirpal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal márciusi angliai megmérgezése után találtak holtan londoni lakásában, néhány évvel korábban maga is mérgezéses támadás célpontja lehetett.

 

A 68 évesen elhunyt Nyikolaj Gluskov egykor az orosz Aeroflot légitársaság vezérigazgató-helyettese volt, hazájában pénzmosás és csalás címén többszörösen börtönbüntetésre ítéltek.

Az orosz állampolgárságú Gluskovot egy héttel Szkripalék megmérgezése után találták holtan Londonban. A halottkémi vizsgálatról kiadott jelentés hivatalos megfogalmazása szerint Gluskov halálát "a nyakára gyakorolt nyomás" okozta, vagyis a volt üzletembert megfojtották.

Gluskov öt évet töltött börtönben Oroszországban pénzmosás és csalás miatt, majd 2006-ban távozott Oroszországból, és politikai menedékjogot kapott Nagy-Britanniában. A brit sajtó úgy tudja, hogy Gluskovra - aki többször is nyilvánosan bírálta Vlagyimir  Putyin orosz elnököt - tavaly, távollétében újabb nyolc év börtönbüntetést és egymillió rubel pénzbírságot róttak ki az Aeroflot sérelmére elkövetett csalás és 122 millió dolláros sikkasztás címén.

A londoni rendőrség közleménye szerint nem merült fel semmiféle olyan bizonyíték, amely összefüggésbe hozná Gluskov halálát a délnyugat-angliai Salisbury városában március 4-én Novicsok típusú katonai idegméreg-hatóanyaggal elkövetett gyilkossági kísérlettel.

E támadás célpontja a 66 éves Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) egykori orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés ezredese volt. Szkripallal együtt súlyos mérgezést szenvedett lánya, a 33 éves Julija Szkripal is, aki éppen látogatóban volt apjánál.

Szkripal 2010-ben telepedett le az angliai kisvárosban, miután egy orosz-amerikai kémcsere keretében távozhatott Oroszországból, ahol korábban 13 évi fegyházra ítélték kettős ügynöki tevékenysége miatt.

A mérgezést mindketten túlélték, jelenlegi tartózkodási helyük ismeretlen.

A Scotland Yard és az angol-walesi ügyészség a héten bejelentette, hogy az orosz katonai hírszerzés két ügynökét gyanúsítja Szkripalék megmérgezésével, Moszkva ugyanakkor ezt határozottan visszautasította.

 

A The Guardian című baloldali brit napilap szombati beszámolója szerint azonban a Scotland Yard arra gyanakszik, hogy öt évvel ezelőtt Nyikolaj Gluskovot is megpróbálhatta megmérgezni két orosz állampolgár.

A gyanú egy mentőtiszt beszámolójára alapul. Keith Carr elmondása szerint 2013-ban, a nyugat-angliai Bristolban eszméletlenül találták Gluskovot, aki magához térése után a mentősöknek elmondta: előző este két másik orosszal pezsgőzött a bristoli Grand Hotelben. A találkozó közben kiment a mosdóba, de visszatérte után is ivott a pezsgőből, és ezután lett rosszul.

Gluskov a mentősöknek és a velük együtt kivonuló rendőröknek azt mondta: biztos abban, hogy meg akarták mérgezni, mivel egykor szoros üzleti kapcsolatban állt Borisz Berezovszkijjal.

Berezovszkij orosz nagybefektető volt, aki szintén szembekerült Putyinnal, és 2000-ben Londonba emigrált. Nagy-Britanniától menedékjogot kapott; távollétében rendkívül nagy értékre elkövetett sikkasztás és csalás címén 20 év börtönre ítélték hazájában.

Berezovszkij egy ideig szoros kapcsolatban állt Alekszandr Litvinyenkóval, az orosz állambiztonsági szolgálat (FSZB) egykori alezredesével is, aki szintén szembefordult az orosz kormánnyal, és ugyancsak 2000-ben Londonba emigrált, ahol 2006 novemberében, hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal megölték. Borisz Berezovszkijt 2013-ban holtan találták az angliai Ascot közelében lévő birtokán.

A Scotland Yard akkori vizsgálata szerint Berezovszkij önkezével vetett véget életének.     A londoni alsóház belügyi bizottsága nemrégiben azonban 14 olyan orosz állampolgár, köztük Berezovszkij és Gluskov ügyének újbóli kivizsgálását kérte a belügyminisztériumtól, akiknek nagy-britanniai halálát a brit nyomozóhatóságok eredeti vizsgálatai szerint nem övezték gyanús körülmények.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?