Szíriából irányíthatták a párizsi és brüsszeli merényleteket

Párizs |

<p>A párizsi és brüsszeli terrortámadások újabb lehetséges kitervelőjét azonosították a hatóságok: a marokkói származású belga Oussama Atar a gyanú szerint Szíriából mozgathatta a szálakat - közölték kedden a nyomozáshoz közel álló források.</p>

A tájékoztatás szerint a 32 éves férfi az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet tagja, és a tavaly november 13-i párizsi, valamint az idén március 22-én elkövetett brüsszeli terrorcselekmények koordinálásában is részt vehetett.

Szíriából Oussama Atar - álnevén Abu Ahmed - az egyetlen olyan irányítója a támadásoknak, akit a nyomozás során azonosítottak - mondták az említett források.

A tavaly novemberi párizsi terrortámadásoknak 130, a március 22-i brüsszelieknek pedig 32 halottjuk volt.

Az Abu Ahmed álnév rövid idő alatt megjelent a nyomozati anyagokban, miután december 10-én Ausztriában kihallgatták az algériai Adel Haddadit és a pakisztáni Mohamed Uszmant. A két férfi 2015. október 3-án szállt partra Lérosz görög szigeten a menekültekkel együtt, ugyanakkor, amikor a magát a Stade de France francia nemzeti stadionnál november 13-án felrobbantó két öngyilkos merénylő.

Adel Haddadi egy ideig tagadott, majd bevallotta, hogy őket bízták meg a párizsi merényletek lebonyolításával, és a titokzatos Abu Ahmed szervezte meg európai utazásukat Szíriából. Az algériai gyanúsított a nyomozók által megmutatott fotókon Oussama Atart azonosította, hogy feltehetően ő Abu Ahmed - közölte az egyik forrás.

Az Abu Ahmed név a belgiumi dzsihadista sejt által használt egyik rejtekhely közelében egy szeméttárolóba dobott számítógép adatainak feltárásakor is felmerült a nyomozás során. A nyomozók a gépen olyan beszélgetéseket találtak, amelyeket a terrorcsoport tagjai feltehetően Abu Ahmeddel folytattak, ezekben végrendeletekről és az akciók elkövetési módjáról esett szó - a nyomozáshoz közel álló egyik illetékes szerint.

Oussama Atarnak, a brüsszeli öngyilkos támadások során meghalt Bakraoui fivérek távoli unokatestvérének a neve évek óta ismert a terrorelhárítás előtt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?