Szíria - Irán óva inti Washingtont a "vörös vonal" átlépésétől

<p>Irán figyelmeztette vasárnap Washingtont, hogy ne lépje át a &quot;vörös vonalat&quot; Szíria ügyében, mert annak komoly következménye lesz a Fehér Ház számára.&nbsp; Azok, akik olajat öntenek a tűzre, nem menekülhetnek majd el a nép bosszúja elől - mondta Masszúd Dzsazajeri, az iráni fegyveres erők helyettes vezérkari főnöke egy Szíria-ellenes amerikai katonai akció lehetőségére reagálva.</p>

Hozzátette: a szíriai terrorista háborút az Egyesült Államok és a térség reakciós államai tervelték ki, ám ennek ellenére a szíriai kormány és a nép nagy sikereket ért el.
    

Irán a szíriai kormányzat legfőbb támogatójának számít a közel-keleti térségben. Azzal vádolja az Egyesült Államokat, valamint annak nyugati és arab szövetségeseit, hogy Bassár el-Aszad rendszerének megdöntését akarják, s ezért támogatják a felkelőket.
    

Barack Obama amerikai elnök korábban erőteljes fellépést ígért arra az esetre, ha az Aszad-rezsim vegyi fegyvereket alkalmazna, s ezzel átlépné az Egyesült Államoknak az elnök által "vörös vonalként" emlegetett tűréshatárát. Márpedig e hét szerdáján a szíriai kormányzat a felkelők állítása szerint mérges gázt vetett be Damaszkusz környékén, s ezzel sok száz - egyes források szerint 1300 - ember halálát okozta. Bár a damaszkuszi kormány hevesen cáfolja ezeket az állításokat, egy pénteki hír szerint amerikai és szövetséges hírszerző szervek előzetes értékelésükben arra következtetésre jutottak: a szíriai kormányerők valóban vegyi fegyvert vetettek be a héten Damaszkusz közelében.
    

Szombaton a lehetséges válaszlépésekről tanácskozott Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke vezető nemzetbiztonsági tanácsadóival. Noha konkrét döntésekről még nem szivárogtak ki hírek, Chuck Hagel védelmi miniszter jelezte: az Egyesült Államok úgy pozícionálja katonai eszközeit, hogy azok képesek legyenek végrehajtani az elnök döntését, bármi légyen is az. Ennek keretében Washington egy robotrepülőgépeket hordozó rombolóval erősítette meg a földközi-tengeri hadiflottáját. Ezzel négyre emelkedett a szíriai partok közelében tartózkodó amerikai rombolók száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?