Szerbiai választások - Választási csalásról beszél és tiltakozást jelentett be a baloldali ellenzék

szerbia

A baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának képviselői szerint választási csalás történt a vasárnapi előrehozott parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választásokon Szerbiában, ezért hétfőre tiltakozást jelentett be, és a belgrádi választások megismétlését követeli.

  A Szerbia az erőszak ellen lista képviselőinek hétfő hajnali közleménye szerint a szerb fővárosban a voksok 81 százalékos feldolgozottsága mellett a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) 21 ezerrel több szavazatot kapott, mint a baloldali ellenzéki lista. Véleményük szerint ezt csak úgy érhette el az SNS, hogy több mint 40 ezer, belgrádi bejelentett lakhellyel nem rendelkező embert szállított a fővárosba, hogy támogassa a listáját, ezzel pedig "drámaian megváltoztatták" a belgrádi eredményeket. Emiatt a belgrádi voksolás semmissé nyilvánítását és új választásokat követelnek, hétfő 18 órára pedig tiltakozást jelentettek be a városi közgyűlés és a választási bizottság épülete elé. Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy az országos, a tartományi és a belgrádi önkormányzati választást is a Szerb Haladó Párt nyerte meg, igaz, a fővárosban csak hajszálnyival előzte meg az ellenzéki összefogást. Az államfő szerint Belgrádban egy párton kívüli személyekből álló lista, A nép egy hangja lehet a mérleg nyelve. Utóbbi tömörülés vezetője azonban közölte, hogy egyik oldalt sem kívánja támogatni.

Az országos választási bizottság egy tavaly bevezetett újítása szerint nem tart sajtótájékoztatókat az előzetes eredményekről, azok a végleges feldolgozottságig a testület internetes oldalán érhetők el. A hétfő reggeli, 51,23 százalékos feldolgozottság mellett elérhető adatok szerint a 250 fős parlamentbe a Szerb Haladó Párton (47,27 százalék) kívül bekerül még a baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája (22,82 százalék), a Szerbiai Szocialista Párt (6,68 százalék), a jobboldali Remény koalíció (4,93 százalék), valamint A nép egy hangja nevet viselő, civilekből álló lista (4,62 százalék). Ivica Dacic, a kisebbik kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke lesújtónak nevezte pártja választási eredményeit, és közölte, kész lemondani a párt vezetéséről, ahogyan azt is bejelentette, mindenképpen felül kell vizsgálni az SPS döntéseit, amelyek ilyen gyenge eredményhez vezettek. Az SPS támogatottsága azt utóbbi években 10 százalék körül mozgott.

A nemzeti kisebbségek pártjainak parlamentbe jutása nem a háromszázalékos küszöb elérésétől függ: a természetes választási küszöb használata van érvényben, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt anélkül, hogy el kellene érnie a 3 százalékot. Egy három éve elfogadott törvénymódosítás szerint a természetes küszöb meghatározásakor a kisebbségi pártokra leadott szavazatoknál 1,35-ös szorzót használnak. A várakozások szerint így a parlamentbe a Vajdasági Magyar Szövetség hat képviselője, a bosnyák-horvát összefogás három politikusa, két további bosnyák, két albán és egy orosz kisebbségi képviselő kerül be. A választási bizottság hétfő este közli előzetes eredményeit, amennyiben pedig sehol nem kell megismételni a voksolást, csütörtökig estig közöl végleges eredményeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?