Szennyvízben is kimutatták a koronavírus jelenlétét

koronavírus

Szennyvízben is képesek kimutatni a koronavírus jelenlétét – közölték csütörtökön ausztrál tudósok. Ez az első lépés a vírusfelismerő rendszer kifejlesztésének irányába.

 Az ausztrál kormány tudományos ügynöksége (CSIRO) és a Queenslandi Egyetem kutatói sikeresen kimutatták a koronavírus jelenlétét kezeletlen szennyvízben. Ez az első mérföldkő egy olyan rendszer kifejlesztésében, mely képes földrajzi régiókban is jelezni a vírus jelenlétét.

„Reményeink szerint képessé válunk nem csak észlelni földrajzi területeken a vírus jelenlétét, de a fertőzött emberek hozzávetőleges számát is anélkül, hogy minden egyes embert tesztelnénk egy adott helyszínen”

– mondta Larry Marshall, a CSIRO vezérigazgatója.

A szakértők szerint akár heteken belül képesek lehetnek arra, hogy a veszélyeztetett közösségekben kimutassák a vírus jelenlétét.

Greg Hunt egészségügyi miniszter kiemelte: a koronavírust szennyvízben felismerő fejlesztés nagyon biztató és segítségével tovább fejlődhet Ausztrália védekezése a járvánnyal szemben.

Az új projekt egy már létező rendszert használ fel, mely segítségével bűnügyi szervezetek az ausztrál városok szennyvizét monitorozzák tiltott drogok és gyógyszerek nyomai után kutatva. A rendszer a populáció mintegy 57 százalékát fedi le.

A queenslandi kutatás során a tudósok az új koronavírus géntöredékét voltak képesek kimutatni két szennyvízfeldolgozó üzem kezeletlen szennyvizében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?