Szenátor akar lenni Mark Kelly volt amerikai űrhajós

Mark Kelly

Arizona szövetségi állam szenátora akar lenni a Demokrata Párt színeiben Mark Kelly volt amerikai űrhajós, aki szombaton Tucsonban megindította választási kampányát a 2020-as választásra.

Mark Kelly, aki soha semmilyen hivatalt nem töltött be, az első demokrata párti jelölt, aki megkezdte kampányát a 2020-as választásra. 

Az arizonai Tucson nem véletlenül lett a kampányindító helyszíne, itt követtek el egy majdnem végzetes támadást Kelly felesége, Gabrielle Giffords kongresszusi képviselő ellen 2011-ben egy élelmiszerkereskedésben, a merényletben hat ember vesztette életét. Giffords fejlövést kapott.

Arizona szenátora 2018. augusztusi haláláig a republikánus John McCain volt, helyére Martha McSallyt, az állam volt kongresszusi képviselőjét nevezte ki ideiglenesen a párt vezetése. 

 Kelly, aki vadászpilóta volt az első öbölháború idején, ikertestvérével, Scott Kellyvel lett a NASA asztronautája. Tíz év alatt négy űrrepülésben vett részt, 2011-ben ő volt az Endeavor űrsikló parancsnoka. 

A felesége elleni merénylet után a fegyvertartás megszigorításáért folytatott kampányt Giffordsszal, valamint részt vett az amerikai űrkutatási hivatal ikerkutatásaiban. Amikor testvére Scott Kelly, a Nemzetközi Űrállomáson volt, ő a Földön vett részt azonos orvosi tesztekben, hogy jobban feltárják a hosszú távú súlytalanság hatásait az emberi szervezetre. 

Szenátusi választási kampányának középpontjába Kelly a klímaváltozás, az egészségügy, a felsőfokú tanulmányok lehetőségei, a fegyvertartás és a bevándorlás kérdéseit állította. Február 12-én jelentette be szándékát a választáson való indulásra, a következő 24 órában mintegy egymillió dollárnyi támogatást gyűjtött ehhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?