„Szemenszedett” útlevél-ellenőrzés

Brüsszel. 2005-ben megkezdődhet a hagyományos európai útlevelek helyettesítése. Az azonosítás új módszerei közt biometrikus információk (ujjlenyomat, szkennelt írisz vagy DNS) is szerepelnének.

Brüsszel. 2005-ben megkezdődhet a hagyományos európai útlevelek helyettesítése. Az azonosítás új módszerei közt biometrikus információk (ujjlenyomat, szkennelt írisz vagy DNS) is szerepelnének. A szaloniki csúcs még júniusban bízta meg az Európai Bizottságot azzal a feladattal, hogy készítse elő a megfelelő javaslatokat, a munkát a vízummal kezdve. Várhatóan a szeptember 12-ei római nem hivatalos EU igazságügyi és belügyminiszteri találkozón a napirendi pontok közül ez a kérdés kapja a legnagyobb szerepet.

Az Egyesült Államok erős nyomást gyakorolt az európaiakra, hogy korszerűsítsék az útlevelek biztonságát. Az USA kijelentette, hogy 2004. október 26-ától vízumot fog kérni azoktól az uniós állampolgároktól, akiknek útlevelében nem szerepel biometrikus információ.

A német belügyminiszter megerősítette, hogy többféle módszert teszteltek a személyazonosság megállapítására. A belügyminiszter szóvivője elmondta a németországi Financial Times-nak, hogy a minisztérium a szem íriszének szkennelését találta a legjobb eljárásnak.

Nincs két egyforma írisz. Egypetéjű ikrek esetében sincs azonosság az írisz mintájában, de még a jobb és a bal szem írisze is különböző.

Az európaiak balszerencséjére egy amerikai vállalat, az Iridian rendelkezik az írisz szkennelésének jogaival egészen 2006-ig. Az Iridian nyilatkozata szerint „sokkal több információt tartalmaz az írisz, mint az ujjlenyomat, és a pontosság is nagyobb, mint a DNS esetében”. „Kevesebb, mint néhány másodperc alatt, még több millió adatot tartalmazó adatbázis esetén is, megállapítható, hogy az adott személy íriszének mintája egyezik-e a korábban rögzítettel vagy sem” – áll az Iridian egyik ajánlásában.

Számos más európai ország azonban inkább az ujjlenyomatot tartja a legjobb megoldásnak – olvasható a német Financial Timesban. Polgárjogi szervezetek már korábban is hangot adtak aggodalmuknak, mivel úgy gondolják, hogy a biometrikus információt arra is felhasználhatják, hogy regisztrálják az emberek mozgását, és azt javasolták, hogy még bármiféle döntés előtt tartsanak nyilvános vitát a kérdésben.

A vállalat kísérletet tesz ezen félelmek csökkentésére. Frank Fitzsim-mons, az Iridian főigazgatója nemrégiben azt nyilatkozta a New York Timesnak, hogy „James Bond-os légkör övezi a témát, pedig mindössze arról van szó, hogy lefényképezik az ember szemét”.

Az Európai Unió azt is tervezi, hogy – az illegális bevándorlás megfékezésére – kiterjesztik a biometrikus adatokat a vízumra és azon harmadik országok állampolgárainak tartózkodási engedélyére is, akik jövőre szándékoznak az EU-ban letelepedni. A szaloniki európai csúcs következtetése szerint „egységes megközelítés szükséges az EU-ban a biometrikus azonosítók és adatok kérdésében, mely végül egységes megoldáshoz vezet a harmadik ország állampolgárai számára kiállított dokumentumok esetében”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?