Szegedi Csanád: a trianoni határok ledöntése a Jobbik célja

Budapest |

<p>A trianoni határok ledöntését szeretné elérni a Jobbik Magyarországért mozgalom amellett, hogy az Európai Parlamentbe (EP) bejutott képviselőik legelőször a Benes-dekrétumok eltörlését követelik majd.</p>

Ezt mondta Szegedi Csanád, a Jobbik-pártlista harmadik helyéről az EP-be delegált képviselőként szombaton a fővárosban, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Trianonra emlékező rendezvényén.
 "Nem barátkozni, nem mutyizni, nem azért megyünk Brüsszelbe, hogy minket az Európai Parlamentben szeressenek, hanem hogy küldetésünket teljesítsük, és a trianoni határok ledöntését mindenek elé helyezzük" - jelentette ki a Jobbik alelnöke.
    A Jobbik azt tekinti egyik fő céljának, hogy "pár generáció alatt, vagy minél hamarabb a trianoni határoknak a porba kell hullaniuk" - tette hozzá.
    Szegedi Csanád szerint pártja első lépése az lesz Brüsszelben, hogy a Benes-dekrétumok eltörlését követelik. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a német és az osztrák képviselőket felhívják: álljanak ki a Benes-dekrétumok eltörlése mellett. 
    A képviselő beszélt arról is, hogy teljes székely területi autonómiát követelnek, valamint azt szeretnék elérni, hogy Kárpátalja önálló magyar járás lehessen. Mint hozzátette: nem nyugszanak addig, amíg a Kárpát-medencében nem valósul meg a szabad magyar nyelvhasználat.
    Szegedi Csanád elmondta: pártja azt javasolja, hogy 2010 legyen Trianon éve. A következő évnek a nemzeti tábor még nagyobb sikeréről, a "cigánybűnözés" eltörléséről, a maffiapolitika és a hazaáruló médiumok felszámolásáról kell szólnia - hangoztatta.
    A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom trianoni megemlékezésének kezdetére a Magyar Gárda mintegy 250 tagja és több mint félezer szimpatizáns jelent meg az 56-osok terén.
    A trianoni békeszerződést 1920. június 4-én írták alá az első világháború győztes nagyhatalmai és Magyarország képviselői  Franciaországban. A döntés értelmében Magyarország területe a csaknem 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18  millióról 7,6 millióra csökkent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?