Százezrek gyűltek össze Kairó terein a muzulmán áldozati ünnepet megnyitó imára

Kairó |

<p>Több százezer hívő gyűlt össze csütörtökön Kairó nagyobb mecsetei előtt, hogy részt vegyen a muzulmán világ áldozati ünnepét, az íd al-adhát megkezdő reggeli imán, amelyet a metropolisz utcáin kikötött áldozati állatok bőgése kísért.</p>

 Az íd al-adha alkalmából a muzulmánok Ábrahámnak (Ibráhím) adóznak tisztelettel, amiért a hit szerint Isten iránti feltétlen engedelmességének jeleként készen állt volna saját fiát feláldozni. Az egyiptomi főváros utcáin már az ünnep előtti napon ott állnak a kikötött tehenek és gyakran látni birkanyájakat áthaladni a legnagyobb útkereszteződéseken is. A Madbah (vágóhíd) nevű negyed vérrel áztatott utcáin egymást túlharsogva hirdették árujukat a hentesek, egyikük az éppen levágásra váró kos szája elé tartott egy kis hangszóróhoz erősített mikrofont, hogy az állat bőgésének felerősítésével még több potenciális vásárlót csalogasson a standjához. Néhány perccel később a már kimúlt állathoz odaugrott egy fiatal fiú, belemártotta mindkét kezét a sebbe, majd véres tenyereit egy ház falára nyomta, "hogy megóvja a ház lakóit az irigyek rosszakaratától". Az iszlám időszámítás 1436. évében, dzú al-hiddzsa hónap 10. napján, csütörtök reggel hat órakor tartott áhitat a fák és villanypóznák közé kifeszített hatalmas választási plakátok árnyékában zajlott. A hatóságok ugyan megtiltották, hogy a hitszónokok az októberre kiírt parlamenti választásokat beleszőjék prédikációikba és valamelyik egyéni jelöltet népszerűsítsék, azt nem tudták megakadályozni, hogy a helyi méltóságok kihasználják a lehetőséget politikai karrierjük egyengetésére. Mivel a 2011-es forradalmat kísérő tüntetések kiindulópontjai gyakran az ország mecsetei voltak, a vallásügyi minisztérium a tömegeket vonzó imák alatt csak az alkalomra központilag megírt szónoklatokat engedélyezi. A két éve megbuktatott iszlamista rezsimmel szimpatizáló imámokat kitiltották az imaházakból, és az ellenőrizetlen gyülekezések elkerülése végett az áldozati ünnep alatt csak az országszerte kijelölt 4000 helyszínen engedélyezett a szabad ég alatt tartott istentisztelet. Ez utóbbi egyik legtipikusabb helyszíne az iszlám elterjedése idején Egyiptomot meghódító hadvezérről, Amr Ibn al-Ászról elnevezett mecset előtti hatalmas tér, amely már rég nem képes az odaözönlő emberáradat befogadására, így az onnan eredő főutakat is imádkozók ezrei lepik el minden évben. Az egyiptomiak közt terjedő híresztelésre reagálva, miszerint a hatóságok az összes köztéri imát be akarják tiltani, egy Huszám néven bemutatkozó fiatalember a hömpölygő tömeg felé intve kijelentette: "egyik kormánynak sincs hatalma egy ilyen természeti erővel szemben".
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?