Szaúd-Arábiában választójogot kapnak a nők

Rijád |

<p>Szaúd-Arábia uralkodója megígérte vasárnap, hogy a jövőben szavazati jogot kapnak a nők a helyhatósági választásokon, jelöltethetik magukat a különféle posztokra, és bekerülhetnek az úgynevezett Tanácskozó Gyűlésbe is, amely a parlamentet helyettesíti.</p>

Az ultrakonzervatív abszolút monarchiában csak helyhatósági választásokat szerveznek. Ebből is mindössze egy volt eddig az ország történetében. Az újabb csütörtökön lesz. A nők ezen még nem vehetnek részt, csak a négy év múlva esedékes következőn - derül ki a Tanácskozó Gyűlés ülésszakának megnyitóján elmondott trónbeszédből.

A tisztségviselők fele kerül be a helyi testületekbe választások útján, a másik felét a kormány nevezi ki. A Tanácskozó Gyűlés összes tagját az uralkodó jelöli ki. Ez az 1992-ben felállított testület ajánlásokat tehet a királyság belső ügyeiben, de nincs ellenőrző szerepe a kormány fölött.

Abdallah király a modernizálást bejelentve hangsúlyozta, hogy a nők csak az iszlám szokásjognak, a sariának a keretei között vállalhatnak szerepet a politikai életben. Emberi jogi aktivisták régóta követelik, hogy Szaúd-Arábiában szüntessék meg a nők háttérbe szorítását a társadalomban. Jelenleg másodosztályú állampolgárok, akiknek férfi rokon beleegyezése nélkül tilos utazniuk, dolgozniuk vagy például megoperáltatniuk magukat, és gépkocsit sem vezethetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?