Szaúd-Arábiában kivégeztek egy férfit, aki „terrorista sejthez” csatlakozott

Szaúd-Arábia

Szaúd-Arábiában hétfőn kivégeztek egy férfit, aki „terrorista sejthez” csatlakozott – jelentette be a rijádi belügyminisztérium.

A szaúdi férfit az ország keleti részén, Dammam térségben végezték ki – idézte a minisztérium közleményét az SPA szaúdi állami hírügynökség.

A bíróság a férfit „az ország destabilizálása érdekében terrorista sejthez való csatlakozás” és fegyverkereskedelem miatt találta bűnösnek, valamint azért, mert gyilkos szándékkal biztonsági tisztekre lőtt – jelentette az SPA.

Szaúd-Arábia, ahol az iszlám jogrend szigorú változata van érvényben, igyekszik javítani emberi jogi mérlegét annak érdekében, hogy enyhítse az átláthatatlan szaúdi igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatos nemzetközi bírálatokat.

A konzervatív királyságban az egyik legmagasabb a végrehajtott halálos ítéletek aránya a világon.

A kivégzések száma azonban jelentősen csökkent 2020-ban: a szaúdi emberi jogi bizottság szerint tavaly „mindössze” 27 embert végeztek ki az országban, ami 85 százalékos csökkenés 2019-hez képest, részben a kábítószer-kereskedelemért halálra ítéltek kivégzésére vonatkozó moratóriumnak köszönhetően.

Az Amnesty International (AI) 2019-ben 184 kivégzésről számolt be, ugyanakkor az AI augusztusban bejelentette, hogy 2021 januárja és júliusa között legalább 40 embert végeztek ki Szaúd-Arábiában, vagyis többet, mint a 2020-as év egészében.

Rijád 2020-ban jelentette be az igazságszolgáltatási rendszer reformját, amelynek keretében eltörölték például a halálbüntetést a 18 éven aluliak által elkövetett bűncselekmények esetében.

Emberi jogi aktivisták azonban kétségeiknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy ezek a reformok a szaúdi politikai foglyok szabadon bocsátásához, a másként gondolkodók elnyomásának megszüntetéséhez, vagy a kivégzések befejezéséhez vezetnének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?