Szaúd-Arábia: első választások

Rijád. A tervek szerint először rendeznek az év vége felé az egész országra kiterjedő választásokat Szaúd-Arábiában. Annyit tudni, hogy a sivatagi királyságban úgy tervezik: novemberben kezdenek meg egy hosszas helyhatósági választási folyamatot.

Rijád. A tervek szerint először rendeznek az év vége felé az egész országra kiterjedő választásokat Szaúd-Arábiában. Annyit tudni, hogy a sivatagi királyságban úgy tervezik: novemberben kezdenek meg egy hosszas helyhatósági választási folyamatot. Az önkormányzati tanácsok tagjainak a felét választják meg közvetlenül titkos szavazással, a tanácsnokok összetételének másik felét pedig a kormány jelöli ki. Rijád hoszszas amerikai unszolásra tavaly ősszel ígérte meg, hogy fontolóra veszi az egész országra kiterjedő voksolás lehetőségét. Egyelőre nem ismeretes, hogy a szaúdi állampolgárok hány éves koruktól választhatnak, illetve lehetnek megválaszthatóak. Nem tudni azt sem, hogy a nők részt vehetnek-e majd a választásokon. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?