Szarka László (is) kapta a magyar külügy díját

Budapest |

<p>A Külügyminisztérium idei, a Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért kitüntetéseit - más néven Lánchíd-díjait - Fischer Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, Szarka László, a szlovákiai Selye Egyetem Tanárképző Karának dékánja és Sz. Bíró Zoltán, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa kapta.</p>

A díjakat Balázs Péter külügyminiszter adta át Budapesten csütörtökön.

Balázs Péter a díjátadáson elmondta, hogy a Lánchíd-díjjal azokat ismerik el, akik munkásságukkal segítik a Külügyminisztérium tevékenységét a felfokozott tempójú világban, és a diplomácia vezetőivel "együtt gondolkodnak, segítenek nekik a gondolkodásban".

Ilyen segítséget nyújt Fischer Ferenc, aki Latin-Amerika térségét jól ismeri, és a Pécsi Tudományegyetem keretei között létrehozta az Ibero-Amerika Központot, amelynek célja Latin-Amerika, valamint Spanyolország és Portugália mélyebb megismertetése a magyar közvéleménnyel. Egyetemükön minden év májusában rendeznek szekcióülést, amelyen rendszeresen felszólalnak a Magyarországon akkreditált latin-amerikai nagykövetek is - mondta.

Szarka László 1998-ban létrehozta az Akadémia Kisebbségkutató Műhelyét, és annak vezetője lett. Irányításával 2001-ben Kisebbségkutató Intézet alakult, amelynek 2009-ig vezetője volt, ezután lett dékán. Szarka László egyúttal a készülő magyar-szlovák történelemtanári kézikönyvet is szerkeszti. Munkássága azért is jelentős, mert a két ország viszonylatában "felszínre jönnek eltemetettnek vélt nacionalista indulatok" mindkét fél részéről, amit kezelni kell - fogalmazott a külügyminiszter.

Sz. Bíró Zoltánról elmondta: Oroszország-szakértőként rendszeresen részt vesz a magyar-orosz kétoldalú kormányfői találkozók és kormányülések előkészítésében, mert "a titokzatos Oroszországot" illetően mindig naprakész a tudása. A Külügyminisztérium is sokszor kikéri véleményét, mert Sz. Bíró Zoltán nem az a tudós, aki "megáll egy ponton a kutatásban" - tette hozzá Balázs Péter.

A Lánchíd-díjat 2004-ben alapította a Külügyminisztérium, amit a hagyományok szerint augusztus 24-én, a Lánchíd 1842-es alapkőletételének évfordulóján adnak át. Az idén később került erre sor, mert a külügyminiszter aznap elfoglalt volt, de mindenképpen személyesen akarta a díjakat átadni.

Az elismerést a Magyar Köztársaság külpolitikai érdekeinek érvényesítésében, a magyar diplomácia működésének fejlesztésében, az euro-atlanti integráció elmélyítésében és az egyes államokkal való kétoldalú külkapcsolatok kiépítésének területén kiemelkedő tevékenységet végző szakemberek kapják meg.

Az elmúlt években mások mellett Nyíregyháza polgármesterét, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjét, a Baptista Szeretetszolgálat elnökét, a Vietnami-Magyar Baráti Társaság elnökét, kutatókat és egyetemi oktatókat is kitüntettek a díjjal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?