Szalmonella-baktérium lehet Figaro-csokikban és Fidorkában!

Pozsony |

<p>Szalmonella-baktérium kerülhetett egyes, a pozsonyi  Figaróban készül egyes csokoládékba, ezért a Kraft Foods cég megelőző céllal bevonja három termékéből bevonja a január 12-én és 13-án készülteket. A következőkről van szó: Figaro Arašidová nevű mogyorós csokoládé - január 12-i gyártás, gyártási sorozatszám: T0200232; Figaro Forte Dark csokoládé - január 13-i gyártás, gyártási sorozatszám: T0200241; Fidorka modrá mliečna (vagyis a kék színű, tejcsokoládés nápolyiszelet) - január 12-i gyártás, gyártási sorozatszám: L0110C12.</p>

"A fertőzés forrását azonosítottuk, és beszállítóinkkal együttműködve intenzív viszgálat folyik, hogy megállapíthassuk, miként alakulhatott ki ez a helyzet" - jelentette ki Jaroslava Hájková, a cég képviselője. Elmondta, a pozsonyi gyárban szombattól ideiglenesen leállt a termelés, mindenre kiterjedő tisztítást kezdtek.
Az említett sorozatszámú termékek nagy részét még a gyártósori és disztribúciós raktárakban találták, a többit pedig az üzletekből most vonják be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?