Szalámicsomagokat kaptak a vlagyivosztoki hadiözvegyek

Vlagyivosztok
Vlagyivosztok |

Egy helyi, húsipari cég termékeiből állították össze azokat az élelmiszercsomagokat, amelyeket a hadiözvegyek az ukrajnai háborúban elesett férjeik után kaptak. Miután a csomagokról szóló hír viharsebességgel kezdett el terjedni, az önkormányzat törölte a vonatkozó Telegram-posztot – adta hírül a The Insider portál.

A mintegy 600 ezer fős Vlagyivosztok önkormányzata szerdán reggel közölte a hivatalos Telegram-csatornáján, hogy élelmiszercsomagokat folyósított a hadiözvegyeknek, hogy „ellensúlyozza a veszteségüket“. Miután azonban a hír virálissá vált, koradélután törölték a vonatkozó posztot – ám a TGSstat portál segítségével még most is megnézheti az, aki szeretné.

Az önkormányzat kifejtette, hogy az ajándékokat a Ratimir nevű helyi céggel együttműködve osztották ki. Ez a vállalat az orosz távol-keleti húsipar egyik legjelentősebb szereplője, s többek között szalámikat, virsliket, pástétomokat, konzerveket és félig kész ételeket készítenek. Hasonló ajándékokat egyébként rendszeresen kapnak az orosz hadiözvegyek. Az élelmiszercsomagok mellett törölközőket, kitüntetéseket és különböző mennyiségű pénzösszegeket kapnak elesett férjeik után.

(The Insider)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?