Szakértő: a merényletek és az erőszak legfőbb vesztesei a muszlim közösségek

Budapest |

<p><span id="ctl05_lbLead">A terroristák által elkövetett merényletek és a muszlimoknak tulajdonított erőszak egyik legfőbb vesztesei éppen az európai iszlám közösségek - mondta&nbsp;Kaiser Ferenc</span>, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.</p>

A docens a kölni események kapcsán megjegyezte: az ahhoz hasonló bűncselekmények, illetve a merényletek kapcsán a társadalom kollektívan teszi felelőssé a muszlim közösségeket, ezért az áldozatok után éppen ők a legnagyobb vesztesei ezeknek.

Az európai gondolkodást úgy érzékeltette, hogy "nem minden muszlim terrorista, viszont majdnem minden terrorista muszlim".
    
Német rendőrségi jelentések szerint szilveszter este mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Amikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, s ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint a támadók "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak".
    
Hasonló esetek történtek más német nagyvárosokban, továbbá Ausztriában, Svájcban, Finnországban és Svédországban is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?