London. Szélütést kapott Szaddám Huszein – jelentette a Daily Mirror a bukott diktátor ügyvédjeire hivatkozva. A brit bulvárlap értesülései szerint Szaddám ugyan csak enyhébb stroke-ot kapott, mégis elképzelhető, hogy nem éli meg a perét. „Attól tartunk, nem lesz ügyfelünk, akit megvédhetnénk” – nyilatkozták ügyvédei.
Szaddám gutaütése
London. Szélütést kapott Szaddám Huszein – jelentette a Daily Mirror a bukott diktátor ügyvédjeire hivatkozva. A brit bulvárlap értesülései szerint Szaddám ugyan csak enyhébb stroke-ot kapott, mégis elképzelhető, hogy nem éli meg a perét. „Attól tartunk, nem lesz ügyfelünk, akit megvédhetnénk” – nyilatkozták ügyvédei. A diktátort védeni kívánó 20 tagú nemzetközi jogászcsapat eddig nem találkozhatott titkos helyen fogva tartott ügyfelével. Ezért levélben kérték Szálem Csalabitól, az iraki legfelsőbb bíróság vezetőjétől, hogy orvosaik meglátogathassák Szaddámot. „A vöröskereszt tájékoztatása szerint röntgenre kellett vinni, hogy kiderítsék, mennyire károsította agyát a stroke” – nyilatkozta az egyik jordániai ügyvéd. Egy iraki miniszter tegnap cáfolta ezeket a híreszteléseket. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.