Békéscsaba. A lehető leghamarabb a saját lábára kíván állni a vajdasági Szabadkáról elmenekült Sötét család, miután előző nap a magyar belügyminisztertől menekültstátust kapott.
Szabadon, félelem nélkül
Békéscsaba. A lehető leghamarabb a saját lábára kíván állni a vajdasági Szabadkáról elmenekült Sötét család, miután előző nap a magyar belügyminisztertől menekültstátust kapott. „Minél hamarabb szeretnénk a saját lábunkra állni, hogy ne legyünk az ország terhére“ – mondta Sötét László a békéscsabai menekülteket befogadó állomáson. Hozzátette: telefonon több ajánlatot is kaptak magyar állampolgároktól, s közülük az egyik szerint négy évre kapnának egy házat, amelyet a lakhatás fejében gondozniuk kellene.
A Szabadkáról elmenekült család a hét végén kikerült a kötelező egészségügyi karanténból, azóta szabadon mozoghat Békéscsabán is. A házaspár kisebbik gyermeke, Klementina már szerda óta egy békéscsabai iskolában folytatja tanulmányait, míg a nagyobbik, Denisz munka mellett szeretné befejezni Szabadkán félbehagyott tanulmányait. Sötét László elmondta: bár értesültek arról, hogy Borisz Tadics szerb elnök visszavárja őket Szabadkára, nem akarnak hazatérni, sőt, magyar állampolgárságért kívánnak folyamodni. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.