Szabaddá tették az utat az atomvonat előtt Németországban

Harlingen |

<p>A német rendőrség vasárnap hajnalban szabaddá tette a több ezer tüntetőtől azt a vasútvonalat, amelyen a franciaországi újrafeldolgozó üzemből visszahozott nukleáris hulladékot szállítják Dannenbergbe. A rendőrök némi ellenállásba ütköztek, de intézkedésük nagyjából békésen zajlott le.</p>

A hulladékot tartalmazó tartályokat Dannenbergben átrakják kamionokra, és így jutnak el a gorlebeni atomtemetőbe.
A tüntetés szervezői szerint körülbelül 5000, a hatóságok szerint 3500 ember lepte el szombaton a vasútvonalat a Dannenbergtől 20 kilométerre lévő Harlingen falu közelében. Mind a tüntetésszervezők, mind a rendőrség szerint vasárnap hajnali két óráig teljesen fesztelen volt a hangulat, a demonstrálók tábortüzeket gyújtottak, zenéltek, ettek-ittak. Ekkor azonban a rendőrség felszólította a tüntetőket, hogy távozzanak. Többen maguktól elhagyták a vágányok környékét, de a többség nem volt hajlandó erre. A rendőrök fél négy körül elkezdték egyenként elvinni őket egy nem messze kialakított, rendőrautók által körbevett, őrzött helyre. Volt, aki ekkor már nem ellenkezett, de voltak, akiknél fizikai kényszert alkalmaztak. Közben a többi tüntető fütyült, gúnyos mondatokat kiabált.
A rendőrség szóvivője közölte, hogy az őrizetesek kapnak takarót, ételt-ital, de csak azután engedik őket szabadon, hogy a vonat elhaladt.
Az AFP fotóriportere szerint az őrizetbe vételek reggel fél nyolcra befejeződtek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?