Súlyosbítják a vádat a Floyd halálát okozó rendőr ellen

George Floyd

Súlyosbítják az afroamerikai George Floyd halálát okozó rendőr elleni vádat, és letartóztatási parancsot adtak ki a három másik intézkedő rendőr ellen is – jelentette be helyi idő szerint szerda délután Keith Ellison minnesotai igazságügyi tárcavezető.

Derek Chauvin, a Floyd nyakára térdelő, és ezzel a férfi halálát okozó rendőr ellen első fokú gyilkosság, míg három társa ellen bűnrészesség miatt emelnek vádat – jelentette be Ellison irodája.

Floyd családjának ügyvédje, Ben Cramp korábban arra kérte a hatóságokat, hogy a lehető legsúlyosabb tényállás miatt emeljenek vádat Chauvin ellen, és sürgette a három másik rendőr felelősségre vonását is. A gyilkosság helyszínén szerdán, nagy tömeg előtt elmondott beszédében Cramp hangsúlyozta: a 46 éves Floydot „megkínozták, halálra kínozták”.

A friss bejelentés után az ügyvéd közleményt adott ki, amelyben leszögezte: „fontos lépés ez az igazságszolgáltatás útján”.

Délután le is tartóztatták a másik három rendőrt: Tou Thaót, Alexander Kuenget és Thomas Lane-t, továbbá egymillió dollárra emelték Chauvin óvadékának összegét.

Keith Ellison a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva leszögezte: noha tart még a bizonyítékok gyűjtése, az első fokú gyilkosság vádjához már elégséges bizonyíték áll rendelkezésre.

A május 25-én Minneapolisban történt rendőri intézkedés sokkolta az amerikai társadalmat és jelentős visszhangot keltett külföldön is. A négy rendőr igazoltatta a 46 éves George Floydot, megbilincselte és a földre kényszerítette őt. Egyikük, a 44 éves Chauvin a nyakára térdelt, legalább 8-9 percen keresztül. Floyd csak annyit tudott suttogni, hogy nem kap levegőt, és a halottkémi jelentés szerint már az ötödik percben meghalt.

Halála után tüntetéssorozat kezdődött szerte az Egyesült Államokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?