Strauss-Kahn első éjszakája a börtönben

New York |

<p>Az egyik legnagyobb amerikai büntetőintézet magáncellájában töltötte a hétfő éjjelt Dominique Strauss-Kahn (DSK), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, miután megvádolták, hogy egy szállodai szobalányt megkísérelt megerőszakolni.</p>

A 160 hektáron elterülő Rikers Island-i börtönben Strauss-Kahnnak egy 3,5 méterszer 4 méteres zárka jutott, amelyben az ágyon és a pohárhoz, samponhoz, fogkrémhez hasonló alapvető felszereléseken kívül más nem található. Az IMF-vezető folyamatos felügyelet alatt áll, s valószínűleg rá is vonatkoznak az intézmény szabályai, azaz hetente három látogatót fogadhat ügyvédjén kívül, és naponta egy óra testmozgást engedélyeznek neki. Strauss-Kahn a pénteken tartandó következő bírósági meghallgatásig várhatóan a Rikers Island lakója marad.

A büntetőintézet lakóinak száma akár a napi 14 ezret is elérheti, és Lil' Wayne amerikai rapper is elidőzött falai között.

DSK-tól a hétfői, első bírósági meghallgatáson megtagadták, hogy óvadék fejében szabadon távozhasson. A hatóságok attól tartottak, hogy az IMF vezetője Franciaországba menekül, és Roman Polanksi rendezőhöz hasonlóan megpróbálja elkerülni a felelősségre vonást.

"A harc csak most kezdődik" - mondta DSK védőügyvédje, Benjamin Brafman a bíróság épülete előtt hétfőn. Brafman hozzátette, hogy védence fellebbezhet az óvadéki kérelem elutasításával szemben.

Strauss-Kahnt csak akkor illeti meg diplomáciai mentesség, ha az IMF igazgatójaként jár külföldön. A jelenlegi esetben azonban magánszemélyként látogatott New Yorkba, hogy találkozzon ott tanuló lányával.

A 62 éves Strauss-Kahnt azzal vádolják, hogy megpróbálta megerőszakolni a New York-i Sofitel szálloda 32 éves alkalmazottját.

DSK hétvégi letartóztatása megrázta a pénzügyi világot. A francia szocialista párt tagjaként is tevékeny IMF-vezető egészen eddig Nicolas Sarkozy francia elnök legerősebb lehetséges ellenfelének számított a jövő évi elnökválasztásokon: a közvélemény-kutatások szerint sokkal többen támogatták őt, mint a jelenlegi államfőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?