Strasbourgi főpróba

Strasbourg. Történelmi ülés kezdődött tegnap az Európa Parlamentben: első ízben vesznek részt az EP munkájában előzetes megfigyelőként a tagjelölt országokból érkezett képviselők. Mind a 13 jelölt ország parlamentjeinek törvényhozói – öszszesen 214-en – kaptak meghívót a tanácskozásra.

Strasbourg. Történelmi ülés kezdődött tegnap az Európa Parlamentben: első ízben vesznek részt az EP munkájában előzetes megfigyelőként a tagjelölt országokból érkezett képviselők. Mind a 13 jelölt ország parlamentjeinek törvényhozói – öszszesen 214-en – kaptak meghívót a tanácskozásra. A 13 tagú szlovák küldöttséget Ján Figeľ, a külügyi bizottság elnöke vezeti, az MKP-ból Bauer Edit és A. Nagy László kapott helyet a delegációban. Egyes vélemények szerint amolyan bővítési főpróbának is felfogható a mostani tanácskozás, hiszen képet lehet kapni arról, miként is fog kinézni az EP 2004 után, ha majd tíz taggal bővül az Európai Unió. A tagjelöltek képviselői a mai tanácskozáson bekapcsolódhatnak az EU bővítéséről folyó vitába, holnap pedig megfigyelhetik a szavazást az uniós bővítésről szóló EP-határozatról. Rendes megfigyelőként azután vehetnek majd részt a jelölt országokból delegáltak, ha majd aláírták az EU-val a csatlakozási szerződéseket. 2004-ben pedig a mostani tagjelölteknél is rendes választásokat tartanak az EP-be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?