Stoiber messzemenő következtetései

Berlin. A nyolc éve kormányzó szociáldemokraták (SPD) súlyos vereségét hozták a vasárnap Szász-Anhaltban rendezett tartományi választások. Ennek eredményeként minden bizonnyal jobbközép kormány alakulhat a legsúlyosabb gazdasági helyzetű keleti tartományban.

Berlin. A nyolc éve kormányzó szociáldemokraták (SPD) súlyos vereségét hozták a vasárnap Szász-Anhaltban rendezett tartományi választások. Ennek eredményeként minden bizonnyal jobbközép kormány alakulhat a legsúlyosabb gazdasági helyzetű keleti tartományban. A magdeburgi tartományi gyűlésben (Landtag) a kereszténydemokratáké (CDU) lett a legerősebb frakció, miután a leadott érvényes szavazatok 37,3 százalékát szerezték meg (1998-ban 22-t). A négy éve még 35,9 százalékos SPD ezúttal mindössze húsz százalékot kapott. ĺgy a harmadik helyre szorult, mivel a reformkommunista PDS is megelőzte (20,4 százalék). A választás igazi szenzációját a liberális FDP szolgáltatta: a Landtagból 1994-ben kibukott szabad demokraták 13,3 százalékot értek el. Látványos visszatérésük egyben azt is előrevetíti, hogy nyolcévi SPD-kormányzás után keresztény– liberális (CDU/FDP) koalíció alakulhat Magdeburgban. A két pártnak ugyanis együttvéve 65 mandátuma van a helyi parlamentben, míg az ellenzéki SPD és PDS 25-25 mandátumhoz jutott. Pártja súlyos visszaesésére reagálva Reinhard Höppner (SPD) miniszterelnök bejelentette visszavonulását a politikától. Lemondott tisztségeiről a szociáldemokraták tartományi szervezetének és Landtag-frakciójának az elnöke is. Franz Müntefering, az SPD országos főtitkára elismerte, hogy a párt súlyos vereséget szenvedett Szász-Anhaltban. Ugyanakkor tagadta, hogy ennek gyökerei az országos politikához vezetnének, vagy hogy a gyászos szereplés előjátéka lehetne az őszi országos választásoknak. A szocdemek visszaesését egyértelműen tartományon belüli tényezőknek tulajdonította. Ellenkező nézetet hangoztatott a konzervatív uniópártok (CDU/CSU) kancellárjelöltje. Edmund Stoiber az országos hangulatot látta tükröződni a szász-anhalti választás eredményében. Habár a szavazati arányokat tartományi aspektusok is befolyásolták, a berlini szövetségi kormány egyben azért is megkapta a számlát, hogy semmi nem vált valóra Schröder kancellár hangzatos ígéreteiből – szögezte le Stoiber.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?