Spanyolországban több mint nyolcszázzal nőtt a halottak száma egy nap alatt

koronavírus

Spanyolországban a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma egy nap alatt ismét több mint nyolcszázzal emelkedett – tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.

A szaktárca adatai szerint az elmúlt egy nap során 838-an hunytak el. A járvány következtében eddig összesen 6528-an haltak meg.

Az eddig azonosított fertőzöttek száma 78 ezer felett van, 6500-zal több mint egy nappal korábban. Ugyanakkor a vírus terjedésében lassulás figyelhető meg, mivel az esetszám napi növekedése mintegy kétezerrel kevesebb mint két napja.

A minisztérium több mint 14 ezer gyógyult páciensről adott hírt, az elmúlt 24 órában 2424-en hagyhatták el az egészségügyi intézményeket. Az eddig kórházi ápolásra szorulók száma meghaladja a 43 ezret, egy nap alatt több mint 2700 új esetet kezeltek.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedés miatt intenzív osztályra több mint 4907-en kerültek, 332-en szombat óta.

A dél-európai országban a járványügyi szakemberek szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy több kórház intenzív osztálya teljesítőképessége határán van.

A spanyol fővárost is magában foglaló 6,5 millió lakosú madridi autonóm közösségben a legmagasabb a fertőzöttek száma, eddig több mint 22 ezren kapták el a kórt, a fertőzésbe 3082-en haltak bele.

A régió intenzív ellátásának tehermentesítésére több, jelenleg kevesebb beteget ellátó tartomány egészségügyi felszereléseket, lélegeztető készülékeket ajánlott fel, köztük például Galicia, Murcia és Andalúzia.

A lakosság arányában az Ibériai-félszigeten található tartományok közül Andalúziában a legkevesebb a fertőzött, ott eddig mintegy 4700 esetben mutatták ki a vírust, az áldozatok száma pedig 207.

Összességében a legkevesebb fertőzött az észak-afrikai exklávékban, Ceutában és Melillában van, valamint a Kanári-szigeteken, ahol a legelső spanyolországi megbetegedést regisztrálták január 31-én.

Spanyolországban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet.

A spanyol kormány vasárnapi rendkívüli ülésén további szigorításról dönt, hétfőtől két hétre leállnak a nem létfontosságú ágazatok.

Pedro Sánchez miniszterelnök szombati bejelentésében hangsúlyozta: az intézkedés célja, hogy még tovább csökkentsék az emberek közötti érintkezést, és még többen otthon tudjanak maradni.

A létfontosságú ágazatok közé tartozik például az egészségügy, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az áruszállítás, az áram-, gáz-, vízellátás, a gyógyszeripar, a telekommunikáció és a média is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?