Spanyolországban meghaladta a tízezret a halálos áldozatok száma

koronavírus spanyolország

Spanyolországban meghaladta a tízezret az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma – közölte a spanyol egészségügyi minisztérium csütörtökön.

A tárca napi összesített adatai szerint az elmúlt 24 órában 950-en veszítették életüket, a fertőzés következtében eddig elhunytak száma 10 003.

Szerda óta 8102 újabb fertőzöttet szűrtek ki, ezzel az eddig regisztrált esetek száma 110 238. A fertőzöttek között 1633 rendőr és csendőr, valamint 230 katona van.

Kórházi ápolásra további 2695-en szorultak egy nap alatt, összesen pedig 54 113-an. Ebből 6092-en kerültek intenzív osztályra, 220-an az elmúlt nap során.

A gyógyultak száma 3799-cel nőtt az előző napi tájékoztatás óta, és elérte a 26 473-at.

Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter a parlament egészségügyi bizottsága előtt számolt be a járványügyi helyzetről és a kormány ehhez kapcsolódó intézkedéseiről.

Elmondta: egészségügyi védőfelszerelésekből eddig több mint 33 millió darabot osztottak szét az országban, amelyből a legnagyobb tételt, 16,5 milliót a szájmaszkok jelentik.

Ezen kívül megérkezett egymillió, külföldről rendelt gyorsteszt, amelyeket a spanyol egészségügyi hatóságok már hitelesítettek. A tesztek a fertőzést követő hetedik naptól 80 százalékos biztonsággal mutatják ki a vírus jelenlétét, korábbi szakaszban 64 százalékos az eredményesség.

Spanyolország a múlt héten segítséget kért a NATO-tól a védőeszközök beszerzéséhez, a többi között Csehországból, Törökországból, Luxemburgból és Lettországból érkezett már felajánlás.

A dél-európai országban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak, és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet. Ez a korlátozás április 11-ig van érvényben.

Hétfőtől leálltak a nem létfontosságú ágazatok is, mint például az autóipar vagy az építőipar. Az április 9-ig tartó korlátozás nem érinti a többi között az egészségügyet, a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, az áruszállítást, az áram-, gáz-, vízellátást, a gyógyszeripart, a telekommunikációt és a médiát sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?