Spanyolországban egyre kevesebb a napi regisztrált új fertőzött

koronavírus spanyolország

Spanyolországban egyre kevesebb a napi regisztrált új koronavírus-fertőzött – derült ki a spanyol egészségügyi tárca keddi tájékoztatásából.

A minisztérium jelentése szerint 3045 fertőzést igazoltak a vizsgálatok az elmúlt egy napban, hétfőn ez a szám 3477, vasárnap 4167 volt.

A SARS-CoV-2 vírust eddig 172 541 ember szervezetében mutatták ki. Az elmúlt napi új fertőzések az összes eset 1,8 százalékát teszik ki, négy héttel ezelőtt ez az arány még 20 százalék felett volt.

A fertőzésbe 567-en haltak bele az elmúlt 24 órában. Hétfőn 510, vasárnap 619 ember veszítette életét, míg összesen 18 056-an.

Az elmúlt nap során a gyógyultak száma 2777-tel nőtt a hétfői 2336 és a vasárnapi 3282 után, és elérte a 67 504-et, ez meghaladja a koronavírussal fertőzöttek 39 százalékát.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója, aki maga is felépült a fertőzésből, madridi online sajtótájékoztatóján elmondta: annak ellenére, hogy a járvány mérséklődése kedvező, a napi gyógyult esetek száma még nem haladta meg az új fertőzöttekét, amely a következő elérendő célt jelenti.

Beszámolt arról, hogy a fertőzöttek között 26 672 egészségügyi dolgozó van, akiknek nagy része már visszatérhetett a munkavégzéshez.

Spanyolországban egy hónapja szükségállapot van érvényben, amely egyelőre április 25-én éjfélig van érvényben, de újbóli meghosszabbítása várható. A kormány várakozásai szerint, ha a vírus terjedése továbbra is megfelelő mértékben csökken, akkor elképzelhető, hogy részben enyhíteni fognak a jelenlegi korlátozó intézkedéseken.

Sajtóhírek szerint az egyik ilyen könnyítés lehet, hogy a kisgyerekes családok kimehetnek a szabadba, jelenleg ugyanis csak néhány konkrét indokkal, például munkába járás, bevásárlás, kutyasétáltatás lehet az utcán tartózkodni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?