Spanyolországban a járvány lassulása ellenére ismét 378-an vesztették életüket

koronavírus

Spanyolországban az elmúlt napban ismét 378-an veszítették életüket az új típusú koronavírus-fertőzés következtében, annak ellenére, hogy a járvány terjedése továbbra is lassul - jelentette a spanyol egészségügyi minisztérium szombaton.

A szaktárca tájékoztatása szerint ezzel már két egymást követő napon 400 alá csökkent a halálos áldozatok száma, pénteken 367-en, csütörtökön még 440-en hunytak el.

A koronavírus-járvány legsötétebb napja április másodika volt, aznap 950-en haltak bele a fertőzésbe, amely összesen már 22 902 emberéletet követelt a dél-európai országban.

A tartományokból érkező adatok összesítése szerint a gyógyultak száma szombatra elérte a 95 708-at, egy nap alatt 3353-mal emelkedett a pénteki 3105 és a csütörtöki 3335 után.

A vírusfertőzést eddig 223 759 páciens szervezetében mutatták ki, az elmúlt 24 órában 3995 pozitív teszteredmény született. Pénteken ez a szám 6740 volt.

A minisztérium két napja bevezetett új adatcsoportosítása szerint ebből 2944 tekinthető új esetnek, amelyeket a legmegbízhatóbbnak tartott, úgynevezett PCR-tesztek igazoltak. Pénteken 2796 ilyen eset volt.

A többi fertőzést úgynevezett szerológiai vizsgálattal azonosították, amely a vírussal szemben képződött ellenanyagokat mutatja ki a vérből, és jellemzően már lezajlott fertőzéseket igazol. Ezzel a módszerrel 17 854 esetet derítettek fel eddig.

A járvány egyik gócának tartott madridi autonóm közösségben már második napja száz alatt van a halálozás. Az elmúlt egy nap során 83-an veszítették életüket, összesen pedig 7848-en. A regisztrált fertőzöttek száma 62 510, amelyből 784 a napi új eset. A gyógyultak száma 34 902, 690 pácienst az elmúlt egy napban nyilvánítottak ismét egészségesnek.

A járvány mérséklődése miatt a tartományban elkezdték bezárni az úgynevezett karanténhoteleket, amelyekben orvosi felügyelet mellett lábadozhattak a kevésbé súlyos állapotú páciensek. A 13 szállodából kettő fejezte be működését szombaton.

A hétvégére 269-re csökkent a páciensek száma a spanyol főváros kiállítási- és vásárcsarnokában (IFEMA) berendezett tábori kórházban, amelyet az egészségügyi intézmények tehermentesítésére hoztak létre. A létesítmény március 22-én kezdte meg működését és több mint 3800 SARS-CoV-2 vírussal fertőzött pácienst látott el eddig. A tartományi kormány május első felében tervezi bezárni az ideiglenes kórházat.

Spanyolországban március 15-e óta van érvényben a lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapot, amelyet a parlament szerdán meghosszabbított május 9-én éjfélig.

A döntéssel összhangban a belügyminisztérium ugyanennyi időre kiterjesztette a szárazföldi határok lezárását, továbbra is csak a spanyol állampolgárok, az itt élő, érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok, valamint a határon át naponta ingázó munkavállalók léphetnek be az országba.

A járványügyi intézkedések első enyhítéseként vasárnap, 42 nap után először kimehetnek az utcára a 14 év alatti gyerekek. Felnőtt kísérettel naponta egy órát lehetnek a szabadban, otthonuktól legfeljebb egy kilométeres távolságra. A játszóterek használata továbbra is tilos.

Pedro Sánchez miniszterelnök korábban azt közölte, hogy reményei szerint május második felében "a lehető legnagyobb elővigyázatossággal", lassan és fokozatosan elkezdhetik feloldani a korlátozásokat. A menetrend, amelyen már hetek óta dolgozik a kormány, várhatóan területileg eltérő lesz, mivel a járvány hatása térségeként különböző.

A tartományi elnökök közül többen kérték már a kabinetet, hogy ne központi intézkedésekkel határozzanak erről, hanem helyben, maguk dönthessenek a korlátozások feloldásáról. A folyamatra már kidolgozott elképzelések vannak például Baszkföldön, a Kanári-szigeteken és Andalúziában.

 Utóbbi térség vezetése szeretné elérni a vendéglátóhelyek májusi és a szállodák júniusi nyitását, létszámkorlátozással biztosítva a közösségi távolságtartás szabályait.

Az ország legnépesebb, 8,4 millió lakosú régiójában eddig 12 824 koronavírus-fertőzést igazoltak, közülük 1131-en hunytak el és 4295-en már meggyógyultak.

Andalúziában a turizmusból származik a régió bruttó hazai termékének (GDP) több mint 13 százaléka, és ebben az ágazatban dolgozik a munkavállalók 13 százaléka is.

A spanyol statisztikai hivatal (INE) jelentése szerint márciusban az országban több mint 61 százalékkal zuhant a vendégéjszakák száma a februári adatokhoz képest, ami példa nélküli visszaesést jelent. A hoteleket március 19-től kezdték bezárni és március 26-tól már egy sem volt nyitva a turisták számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?