Sólyom: robbanásig feszült a helyzet a romagyilkosságok miatt

Budapest |

<p>Robbanásig feszült a helyzet Magyarországon a romagyilkosságok miatt, a magyar állam minden rendőri és szervezeti segítséget megad a cigányság védelme érdekében - mondta Sólyom László államfő hétfőn Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt Bajnai Gordon kormányfővel a kislétai romagyilkosságról.</p>

Ha ez a helyzet tovább fokozódik, ha nem körvonalazódik megoldás, illetve "nem lesz érezhető a szolidaritás, akkor valóban robbanásveszélyes helyzettel állunk szemben" - hangsúlyozta az államfő, azt követően, hogy hivatalában fogadta a miniszterelnököt.
    A gyilkosságsorozat nem cigány-ügy, egész Magyarország stabilitását érinti -  mondta Sólyom László, aki szerint a romák megvédése becsületbeli ügy, az egész társadalomnak szolidaritást kell vállalnia a cigány közösséggel. Magyarország a roma állampolgárai mellett áll ebben az ügyben - jelentette ki.
    A történteket nem lehet kisebbíteni, csak elítélni, "erre nincs feloldozás" - tette hozzá.
    Az államfő kiemelte: a gyilkosok veszítenek majd.
    A rendőrség, ahogy eddig, most is rendkívül nagy erőkkel dolgozik a romagyilkosságok felderítésén - emelte ki az államfő, hozzátéve: meggyőződése, hogy a rendőrség minden lehetőséget megragad a nyomozás érdekében.
    Úgy fogalmazott, bízik abban, hogy "ez a nagy munka előbb-utóbb eredményre vezet".
    A súlyos, az egész országra nehezedő ügyben a rendőrségi híreknél, nyomozási eredményeknél fontosabb, hogy a romák iránti társadalmi szolidaritásról, együttérzésről, a társadalmi nyugalom fenntartásáról legyen szó - hangsúlyozta az államfő.
    Sólyom László szerint a részvétet is ki kell fejezni, együtt kell érezni a cigányokkal a gyászban, az árván maradt gyerekekkel, a megcsonkított családokkal, a cigány közösséggel, amely a gyilkosságsorozat egyedüli célja, elszenvedője.
    Az államfő szerint a cigányság az a csoport, amelynek minden oka megvan arra, hogy továbbra is rettegjen ettől a gyilkosságsorozattól.
    Sólyom László kiemelte: a találkozót Bajnai Gordon miniszterelnök kezdeményezte, az államfő azt kérte, hogy elsőként a kislétai gyilkosság ügyével, következményeivel, a kormány lépéseiről beszéljenek.
    Az MTI a miniszterelnök környezetéből úgy értesült, hogy április óta rendszeresek a találkozók az államfő és a kormányfő között. A hétfői megbeszélésen Bajnai Gordon főként a jövő évi költségvetés előkészítéséről kívánta tájékoztatni az államfőt.
    A Szabolcs megyei Kislétán múlt hétfőre virradóra ismeretlenek agyonlőttek otthonában egy 45 éves roma nőt, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az újabb támadással együtt már nyolc bűncselekmény ügyében nyomoz. A tavaly július óta tartó, romák elleni bűncselekmény-sorozatnak eddig ötvenöt sértettje van, közülük hatan meghaltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?