<p>A Sólyom Airways-t tulajdonló Sólyom Holding tulajdonos-ügyvezetője csütörtök délután közölte a cég 73 dolgozójával, hogy a potenciális befektetővel folytatott tárgyalások elakadtak, a cégnek pedig nincs pénze - értesült az atv.hu.</p>
Sólyom Airways: nincs befektető, nem fizettek bért
Budapest |
Információik szerint Lucsik János közölte a dolgozókkal, hogy a Sólyom Airways nem tudja kifizetni a csütörtökön esedékes szeptemberi bérüket. Elmondta azt is: Vágó József, a Sólyom Airways ügyvezetője kedden tájékoztatta, hogy az ománi befektetővel továbbra sem jött létre szerződés. Az atv.hu úgy tudja, hogy a Sólyom Airways eddig a Lucsik János által befizetett tagi kölcsönökből finanszírozta kiadásait; az összeg mintegy 120 millió forint. Vágó József csütörtökön reggel interjút adott a közrádiónak, majd ezt követően rosszullétre panaszkodott és kórházba került. A Sólyom Airways másik ügyvezetője lemondott csütörtökön az atv.hu szerint. A portál úgy tudja, hogy Lucsik János egyéb gazdasági vállalkozásai – így a Sólyom Holding is – stabilan működnek, a Sólyom Airways fizetésképtelensége ezeket a cégeket nem érinti.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.