Silvio Berlusconi állapota stabil

Silvio Berlusconi

Silvio Berlusconi korábbi olasz kormányfőnek szerdai kórházba kerülése után „békés éjszakája” volt, állapota stabil – közölte csütörtök reggeli televíziós interjújában Antonio Tajani olasz külügyminiszter.

Tajani – aki egyúttal a 86 éves Berlusconi vezette Hajrá, Olaszország! nevű párt helyettes vezetője, a televízióban elmondta, hogy telefonon beszélt a volt kormányfővel.

„Bízunk abban, hogy az Oroszlán visszatér. Ő soha nem adja fel. Bizakodóak maradunk” – tette hozzá.

Berlusconit szerdán vitték be a milánói Szent Rafael kórházba, ahol a jelentések szerint szív- és érrendszeri, valamint légúti problémákkal vették kezelésbe. Szerdai sajtóértesülések szerint a politikust intenzív osztályra került, ám ezeket a híreket Berlusconi szóvivője, Paolo Emilio Russo nem erősítette meg.

A politikus múlt héten négy napot töltött kórházban. Eleinte rutinkezelésekről számoltak be, ám később kiderült, hogy már akkor is szív- és érrendszeri gondokkal kezelték. Családja szerdán meglátogatta őt, testvére, Paolo Berlusconi akkori nyilatkozatában ugyancsak megerősítette, hogy fivére stabil állapotban van. „Olyan, mint egy szikla” – szögezte le a politikus testvére.

A veterán politikus 2016-ban szívműtéten esett át, azóta több alkalommal is ápolták a milánói kórházban. 2020-ban koronavírus-fertőzéssel vitték be, ekkor tüdőgyulladás miatt súlyos állapotba került.

A vállalkozó, médiamágnás Berlusconi 1994-ben lépett a politikai színtérre, újonnan létrehozott pártjával pedig már abban az évben választásokat nyert. Berlusconi három ízben volt Olaszország miniszterelnöke; 1994-től 1995-ig, 2001-től 2006-ig és 2008-tól 2011-ig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?