Elhunyt Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök

Silvio Berlusconi

86 éves korában meghalt Silvio Berlusconi, a 2. világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban volt miniszterelnöke. Berlusconit a milánói San Raffaele Kórházban érte a halál. Az egykori miniszterelnök leukémiás volt. A politikus 2020 szeptemberében elkapta a koronavírust és kétoldali tüdőgyulladás lépett fel nála. 2016 júniusában − szintén a San Raffaele-ben − nyitott szívműtéten esett át, amikor is az aortabillentyűjét cserélték ki.

Silvio Berlusconi milánói, középosztálybeli családban született. Apja egy kisebb bank alkalmazottja volt. Gyermekkora a második világháború idejére esett, s mivel apja antifasiszta volt, a családnak a közeli Svájcban kellett bujkálnia. Silvio egy szalézi szerzetesek által fenntartott középiskolában végzett, majd a Milánói Állami Egyetemen szerzett diplomát 1961-ben. Életrajzírói megjegyzik, hogy a tinédzser Berlusconi már akkor megmutatta vállalkozói tehetségét. Kisebb összegekért vagy édességért cserébe segítette diáktársait a házi feladatok elvégzésében. Az egyetemi évei alatt dolgozott fotósként, koncertek műsorvezetője volt, nagybőgőn játszott, tengerjáró hajókon énekelt, de keresett pénzt idegenvezetőként is.

Sikeres üzletember

Üzleti pályafutása az 1960-as években a Milano 2 ingatlanberuházással indult, amikor egy 3500 lakásos lakótelepet tervezett a másfél milliós olasz nagyváros egy külvárosába, a Linate repülőtér mellé. Amikor a reptér bezárt, az ingatlanok értéke sokszorosára nőtt. Berlusconi 1973-ban vásárolta meg a Telemilano kábeltelevízió-csatornát, amelyet eredetileg a Milano 2 kiszolgálására terveztek. 1978-ban megalapította első médiacégét, a Fininvestet, amely öt év alatt milliárdokat termelt számára. A cég az egész országra kiterjedő hálózatot alakított ki helyi televíziókból, amelyek ugyanazt az adást közvetítették, és tulajdonképpen egyszerű országos tévéállomásként működtek, ami abban az időben törvénysértő volt, mert az olasz jog a nemzeti tévéadást a RAI köztévé monopóliumának hagyta meg. Majd megalapította Olaszország első országos adású magántelevízióját (Canale 5) 1980-ban.

A médiacézár

Az igazi nagy kiugrás a média világában 1990-ben jött el: az úgynevezett Mammí-törvény alapján az országos hálózattal rendelkező televíziótársaságok kötelesek lettek hír- és politikai műsorokat készíteni. Az időközben Mediasetre átnevezett cég sorban indította el a hírműsorait: hamarosan, az 1994-es választások előtt már Forza Italia-propagandát adtak a műsorok, és a Haladók Szövetsége nevű, balközép koalíciót rendszerint egyoldalúan, negatívan tüntették fel. Berlusconi vállalkozása Berlusconi politikai céljainak részesévé vált.

Halálakor Berlusconi három televíziós csatornával és így a nézők nagyjából felével rendelkező Mediaset cégcsoport tulajdonosa volt, de övé volt a Publitalia piacvezető hirdetési ügynökség és Itália legnagyobb kiadóháza is, valamint az egyik legnépszerűbb hírmagazin, a Panorama is. Érdekeltségei vannak a film- és a videóforgalmazási üzletben (Medusa, Penta), a bank- és biztosítási szférában (Mediolanum) és még jó néhány területen. Családja tulajdonában állnak az Il Giornale és Il Foglio jobbközép újságok. A 2000-es évek elején az oligarcha tőkéjét 12 milliárd dollárra becsülték.

Háromszoros kormányfő

Berlusconi 57 évesen lépett a politikai színtérre. Ő lett a jobboldali Forza Italia! párt vezetője, amely az ország szabadpiacát, valamint a szabadságon és az igazságosságon alapuló társadalmi egyenlőséget kívánta elérni. Ennek eredményeként Silvio Berlusconinak egy különleges rekordot sikerült elérnie a nyugati demokráciák történetében: pártja alig 60 nappal az alapítása után, 1994-ben az olaszországi parlamenti választások győztese lett. Politikai elemzők abban látták a sikerét, hogy a három saját tulajdonában álló televíziócsatorna gyorsan és hatékonyan állt a párt szolgálatába. Kormánya azonban szövetségesei árulása miatt hamar megbukott.

Silvio Berlusconi a 2. világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban volt miniszterelnöke. Három alkalommal töltötte be ezt a tisztséget: 1994-től 1995-ig, 2001-től 2006-ig, majd 2008-tól 2011-ig. Technikailag ez négy periódusnak számít, mert kormányátalakítás után – ahogy ez kormányával 2005-ben történt – a régi-új kormánynak ismét fel kellett esküdnie a bizalmatlansági szavazást követően.

Futball és szexbotrányok

Az egyetemes labdarúgás egyik legsikeresebb szereplője Silvio Berlusconi. Az AC Milan 1986-os megvásárlása után a klub Olaszország és az egész világ egyik legeredményesebb egyesületévé vált. 31 éves tulajdonlása alatt a Milan összesen 29 trófeát hódított el. A nyolc olasz bajnoki cím mellett kiemelkedik az öt BEK/BL-serleg és a hét olasz Szuperkupa-győzelem.

Silvio Berlusconi üzleti tevékenysége mindig az olasz bűnüldöző hatóságok érdeklődésének középpontjában állt. Összesen több mint 60 bírósági eljárást indítottak ellene, amelyek korrupcióval és szexuális botrányokkal függtek össze. 1992-ben Berlusconit a szicíliai maffiával való együttműködéssel gyanúsították meg, de öt év után az ügyet lezárták. Az új évezredben két fő ügyet indítottak ellene hivatali visszaéléssel és kiskorú prostituáltakkal való szexuális kapcsolatok miatt. A legnagyobb botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy a Villa Silvióban rendezett lányos bulik igazából orgiák. A bunga-bunga ügy Silvio Berlusconi legutolsó miniszterelnöksége idején, 2010 májusában vált ismertté, amikor a 17 éves Rubyt lopásért a milánói idegenrendészetre kísérték. Az ügyészségi vizsgálatból kiderült, hogy a kormányfő, az akkor 74 éves Berlusconi több helyszínen, elsősorban a Milánó-közeli Arcoréban található villájában partikat rendezett fiatal, közöttük kiskorú lányok részvételével. A 2011-ben kezdődő bírósági tárgyalásokon kapott nyilvánosságot, hogy a politikus egyszerre több nőt támogatott, lakást fizetett nekik, és ajándékokkal halmozta el őket. 2012-ben egyébként adócsalásért 4 év börtönre ítélték Berlusconit. Életkora miatt (76 éves volt ekkor) házi őrizetben és közmunkában tölthette le a büntetésé.

(Ind., ú, sidó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?