Sierra Leonéban szükségállapotot hirdettek ki az Ebola-járvány miatt

Freetown |

<p>Libéria után Sierra Leonéban is egészségügyi szükségállapotot rendeltek el csütörtökön a régióban terjedő Ebola-járvány megfékezése céljából.</p>

Az intézkedést a nyugat-afrikai ország elnöke jelentette be. Ernest Bai Koroma közölte, hogy karantén alá helyezik a halálos vírus epicentrumait, így a keleti országrész jelentős területeit. "A rendkívüli kihívások rendkívüli intézkedéseket követelnek" - hangsúlyozta az államfő. Sierra Leone vezetője bejelentette azt is: annak érdekében, hogy a járvány okozta válsággal tudjon foglalkozni, lemondja a jövő héten esedékes washingtoni amerikai-afrikai csúcstalálkozón való részvételét. Ezenkívül törlik az összes miniszter és kormányzati tisztségviselő külföldi útját is, amennyiben arra nincs feltétlenül szükség.    A biztonsági erőket arra utasították, hogy gondoskodjanak a rendelkezések végrehajtásáról. Az intézkedések legalább két hónapig lesznek érvényben. A hatóságok új eljárási protokollt léptetnek életbe a Freetown közelében lévő Lungi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan távozó utasokra vonatkozóan.    Sierra Leonéban eddig 224 halálos áldozatot szedett a vérzéses lázzal járó kór.    Szerda este a szomszédos Libériában is hasonló lépésekről döntöttek a hatóságok: elrendelték az iskolák bezárását és számos közösség karantén alá helyezését.    A februárban kitört járvány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint eddig 672 emberrel végzett Libériában, Guineában, Sierra Leonéban és Nigériában. A nyugat-afrikai térségben most először azonosítottak Ebola-járványt, amely eddig csak a kontinens középső részén volt jellemző.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?