Semmit sem bánt meg Aljohina, a Pussy Riot szabadon engedett tagja

Nyizsnyij Novgorod |

<p>Semmit sem bánt meg Marija Aljohina, a Pussy Riot orosz punkegyüttes hétfőn szabadon engedett tagja, aki a BBC orosz nyelvű szolgálatának nyilatkozott.</p>

Elmondta, hogy szabadulása után azonnal a "Bizottság a kínvallatások ellen" elnevezésű jogvédő szervezet képviselőivel találkozott, hogy megvitassa velük a fogva tartottak helyzetét azon a Nyizsnyij Novgorod-i börtöntelepen (IK-2), ahonnan szabadult. Hangoztatta: félti ottmaradt társait.   
Korábban az orosz sajtó azt írta, Aljohina nem akarta amnesztiával elhagyni a börtöntelepet, mert aggódott társai sorsáért. Ügyvédjének elmondta, hogy rabtársnői a telep vezetőségétől fenyegetéseket kapnak.   
Újságíróknak azt mondta, hogy a jövőben jogvédőként szeretne tevékenykedni, mert ami az orosz börtöntelepeken a nőkkel történik, arról a külvilágnak hallania kell. Az a szándéka, hogy figyelemmel kíséri a helyzet alakulását a Nyizsnyij Novgorod-i IK-2 börtöntelepen, fenntartja a kapcsolatot az ott büntetésüket töltő nőkkel.   
Azt tervezi, hogy hétfőn Krasznojarszkba repül, ahol közben szabadon engedték a Pussy Riot együttes másik tagját, Nagyezsda Tolokonnyikovát. Már beszéltek is telefonon.   
Megvitatják majd a jogvédelem kérdéseit. "Nem maradhatok közömbös azon problémák iránt, amelyekkel a börtönökben találkoztam" - hangoztatta.     
Aljohina elmondta, hogy a következő napokban találkozik fiával és édesanyjával, akivel már ugyancsak beszélt telefonon.   
Szólt arról is, hogy nem bánta meg, amit a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban tavaly februárban tett.   
Aljohina két társával a székesegyházban azt kérte Szűz Máriától, hogy mentse meg Oroszországot Putyintól. 2012 augusztusában ezért mindhárman kétévi szabadságvesztést kaptak. Egyikük büntetését, Jekatyerina Szamucevicsét a bíróság felfüggesztette tavaly októberben.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?