Semjén: a Máérten az vehet részt, aki elfogadja a statútumát

Budapest |

<p>A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) a magyar szervezetek fóruma, aki részt akar venni rajta, annak el kell fogadnia a statútumát - mondta a miniszterelnök-helyettes pénteken a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.</p>

Semjén Zsolt arra a felvetésre, hogy a - szlovákiai, magyar és szlovák politikusok által alapított, a leendő pozsonyi kormányban valószínűleg szerepet vállaló - Híd-Most párt nem lesz ott a Máérten, azt mondta: ez a Hídon múlik. Ha úgy látja, hogy az identitása a Máért kereteibe belefér, szeretettel látják - mutatott rá. Ha úgy látja a Híd, hogy a speciális identitása ebbe nem fér bele, akkor keresnek más fórumot, ahol a lehető legszorosabban együtt tudnak működni.

A Máértnek megvan a világos statútuma, magyar pártok, politikai szervezetek vesznek részt benne, ez a magyar szervezetek fóruma. Aki részt akar venni benne, annak el kell fogadni a Máért statútumát, amely szerint a szervezetnek azok lehetnek tagjai, akik önmagukat magyarként definiálják - szögezte le Semjén Zsolt, a KDNP elnöke.

Létfontosságú, hogy a magyar közösségeknek a határon túl olyan politikai szervezeteik legyenek, amelyekben nemcsak "járulékos jegy", hogy érzékenyek a magyar kérdésekre, hanem fundamentumuk, hogy magyarnak vallják magukat - fejtette ki.

Ha feladnák, hogy etnikai pártok is legyenek a határon túl, akkor magyar politikusok ideológiai alapon integrálódnak román, szlovák pártokba, ezzel pedig a magyarság politikai képviselete véget érne - tette hozzá.    

Kérdésre válaszolva azt mondta, aktuális politikai kérdésekben most a Híd tudja képviselni jobban a magyarság érdekeit, és reményei szerint ezt sikerrel is fogja tenni. Ehhez minden támogatást megadnak. Hála Istennek, hogy legalább a Híd bejutott - fogalmazott Semjén Zsolt.

A Híddal számtalan más kapcsolattartási lehetőség van - emelte ki, hozzátéve: örülne, ha a Híd a magyar identitását hangsúlyozná, és minél szorosabban együttműködne a magyar kormánnyal.

Teljes tévedés, hogy a Máért döntene a támogatásokról - mondta Semjén Zsolt egy másik kérdésre válaszolva. A Máért politikai egyeztető fórum, amely egyetlen forintról sem rendelkezik; pályázni különböző támogatásokra a Szülőföld Alapnál lehet, amit bárki megtehet - szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?