Segélykérő szerzetesek

Brüsszel/Betlehem/Jeruzsálem/Dzsenín/Ramalláh. A betlehemi Születés templomában rekedt szerzetesek mintegy 40 fős csoportja tegnap kétségbeesett felhívásban kért nemzetközi humanitárius segítséget az Európai Bizottság elnökétől.

Romano Prodi brüsszeli sajtóértekezletén közölte, hogy Jager atya, a templom gondját viselő ferences rendi szerzetesek szóvivője telefonon számolt be drámai helyzetükről. A templomban és a mellette lévő monostorban rekedt ferencesek, valamint örmény és görög szerzetesek a hónap eleje óta élelmiszer, ivóvíz és áramszolgáltatás nélkül vannak. Az izraeliek semmilyen más humanitárius szervezet munkatársainak nem tették lehetővé a bejutást az épületekbe. Az EB napok óta kéri az izraeliektől, hogy tegyék lehetővé a humanitárius szervezetek munkatársainak segélycsomagok eljuttatását a helyszínre, de felhívásai süket fülekre találtak.

Az izraeli ostrommal dacoló utolsó 50 palesztin harcos is megadta magát tegnap Dzsenínben: az izraeli haderőnek sikerült megtörnie a palesztinok legmakacsabb fegyveres ellenállását a nyugati parton. Palesztin közlés szerint a menekülttáborban izraeli katonák tömegsírt ástak 300 megölt palesztin számára. Egy izraeli katonai szóvivő a sírról szóló hírt nem erősítette meg, de elmondta: a hadsereg napokon át „kérlelte” a palesztinokat, hogy egyenként temessék el az utcákon heverő holttesteket, ezt azonban a palesztinok elutasították. Palesztin emberi jogvédők szerint az izraeliek a tömegsírral azokat a háborús bűncselekményeket akarják eltussolni, amelyeket Dzsenínben elkövettek. A libanoni Hezbollah vezetője felajánlotta, hogy szabadon enged egy, a fogságában lévő izraeli üzletembert és tartalékos tisztet, ha Izrael cserében garantálja, hogy megkíméli a dzsenínben életben maradt palesztin fegyveresek életét.

Több mint négyezer palesztint vett őrizetbe az izraeli hadsereg ciszjordániai hadműveletének március 29-i kezdete óta, közülük 121 feltételezhetően aktivista (fegyveres szervezetek tevékeny tagja).

Az arab országok, engedve Washington óhajának, beleegyeztek abba, hogy egyelőre ne szavazzanak a Biztonsági Tanácsban arról a határozati javaslatról, amely „harmadik fél” megjelenését szorgalmazná a Közel-Keleten. Izrael régtől fogva ellenzi a nemzetközi ellenőrzést, a palesztinok ellenben újra és újra kérik, hogy a nemzetközi közösség védje meg őket. A mostani BT-határozati javaslat ügyében az USA kilátásba helyezte, hogy megvétózná az elgondolást. Ezért az arab államok letettek arról, hogy beterjesszék az indítványt. Ezzel némi időt adnak Colin Powell amerikai külügyminiszternek, aki megpróbálja tűzszüneti megállapodásra bírni a feleket. Powell tegnap Madridból villámlátogatásra érkezett Jordániába, s a hírek szerint késő estére várták Jeruzsálembe. Saron köreiből kiszivárgott: arra szeretné rábírni Powellt, az USA ne kérje az izraeli offenzíva leállítását, mielőtt az elérné célját, a palesztin terrorista gócok teljes felszámolását.

Az izraeli hadsereg tegnap jelentős erőkkel nyomult előre Hebron térségében, egyidejűleg 24 ciszjordániai faluból kivonultak a katonák. Hebronban tegnap életét vesztette egy öngyilkos merényletre készülő palesztin, amikor váratlanul működésbe lépett a testére erősített robbanószerkezet. Több járókelő megsebesült. (m, t)

Tunézia: 4 német turista vesztette életét

Tunisz. Hivatalos tunéziai források szerint egy gázszállító kamion felrobbanása okozta tegnap a Dzserba-szigeti Griba zsinagógája környékén bekövetkezett szerencsétlenséget. A robbanásban legkevesebb nyolcan vesztették életüket, köztük a kamion sofőrje. Este azt jelentették, hogy négy német turista is meghalt. Húszan megsebesültek, egyesek égési sérüléseket szenvedtek. A hivatalos közleménnyel ellentétben a robbanás szemtanúi fenntartják gyanújukat, hogy arab szélsőségesek merényletéről van szó, amellyel a palesztinok elleni izraeli agressziót akarták megtorolni. A gribai zsinagóga Afrika legrégibb imaháza, amelyhez rendszeresen elzarándokolnak a világ minden táján élő zsidók. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?