Seehofer három napot adott Merkelnek

merkel

Horst Seehofer német belügyminiszter hétfőre virradóra megerősítette, hogy valójában felajánlotta lemondását pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) müncheni elnökségi ülésén vasárnap késő este. Kilátásba helyezte, hogy távozik az elkövetkező három napon belül pártelnöki és belügyminiszteri posztjairól, ha nem sikerül dűlőre jutni Angela Merkel német kancellár Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártjával a határellenőrzéssel kapcsolatban. 

A Spiegel német lap ezt úgy értékelte, hogy Seehofer ultimátumot adott Merkelnek.

"Igen, azt mondtam, hogy e két posztot szabaddá teszem, méghozzá három napon belül" - mondta a német belügyminiszter.

Közölte: a hétfői napon tárgyal a CDU-val annak reményében, hogy megegyeznek a vitás kérdésben a testvérpárttal. 

Úgy fogalmazott: a hétfői találkozó után minden kiderül. Források szerint mindenképpen el akarja kerülni, hogy Merkel leváltsa.

Hangsúlyozta, hogy az ország, a koalíció és a kormány vezetői képességének érdekében pártja megállapodásra akar jutni a határellenőrzés kérdésében, és csakis ennek kérdésében. 

A pártvezér lemondásának felajánlását azzal indokolta, hogy Merkel ellenállása miatt nem sikerül megvalósítani belügyminiszteri terveit, amelyek szerint meg kell tagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain - a bajor-osztrák határ három átkelőjénél - az Európai Unióban máshol már regisztrált menedékkérőktől.

Seehofer és a CSU szerint mindentől függetlenül és feltétlenül vissza kell fordítani ezeket az embereket. Merkel és pártja szerint ezt nem lehet bevezetni egyoldalúan, egyeztetés nélkül, a szigorítás feltétele, hogy legyenek megállapodások az érintett társországokkal a menedékkérők visszafogadásáról.

Sajtóértesülések szerint Seehofer a CSU elnökségi ülésén kifejtette, hogy a pártnak három lehetősége van: meghajol a kancellár akarata előtt, aminek révén elveszíti hitelességét a választók előtt, kitart törekvései mellett, ami a CDU/CSU testvérpárti szövetség felbomlásához vezet, vagy pedig elfogadja az ő lemondását a pártelnöki és a miniszteri tisztségről.

A dpa német hírügynökségnek nyilatkozó források közölték: Seehofer bejelentésével káoszt generált a párton belül, számos vezető tisztségviselő elutasítja azt, hogy lemondjon, és arról győzködik, hogy maradjon. 

Amennyiben a 68 éves Horst Seehofer valóban távozik tisztségeiből, kiesik a német politika első vonalából, mert nincs mandátuma a szövetségi parlamentben (Bundestag) vagy a bajor tartományi parlamentben (Landtag).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?