Schmitt: a kisebbségi magyarságnak is joga van a saját életéhez

Budapest |

<p>A magyarságnak a kisebbségben, az anyaország határain túl is joga van a saját életéhez, joga van a nyelvéhez, hagyományaihoz, kultúrájához - mondta Schmitt Pál magyar köztársasági elnök szombaton Budapesten, mielőtt gratulált a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozatát elnyerő kitüntetetteknek. Köztük van a komáromi Mácza MIhály is.</p>

Az államfő a Sándor-palotában tartott ünnepségen kiemelte: a Kisebbségekért Díj régi célja, hogy elismerje azoknak az embernek a munkáját, akik a kisebbségi sorsban felvállalják egy-egy közösség összefogását, szervezik a magyarok életét, ápolják lelküket, munkálkodnak a közösségért - legyen az a munka egy kollégium vezetése, művelődéstörténeti kutatás a szeretett városban, egy kulturális szervezet működtetése, vagy egy falu életének szervezése, templomának csinosítása.
Schmitt Pál hangsúlyozta: az egy nemzethez tartozás alapja nyilvánvaló: közös nyelv, kultúra, történelem és hagyomány.
Ám az erős azonosságtudathoz, az asszimilálódás elleni küzdelemhez ezeket az értékeket egyedi léthelyzetekben kell kapaszkodóként megélni - mondta.
A köztársasági elnök Márton Áron püspök szavait idézte, mikor azt mondta: "amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, ugyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje".
A kitüntetettekhez szólva azt mondta: akik most itt vagyunk, mind együtt hisszük, együtt valljuk a püspökkel, hogy a kisebbségben, az anyaország határain túl, a magyarságnak ott is joga van a saját életéhez. Joga van a nyelvéhez, hagyományaihoz, kultúrájához, és legfőképpen joga van ahhoz, hogy jövője legyen - jelentette ki.
Schmitt Pál szerint a nemzeti ünnep, október 23-a méltó keretet nyújt ahhoz, hogy az összetartozásunkat ünnepeljük.
A díjat Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai helyettes államtitkár adta át Mácza Mihálynak a Komáromért és a felvidéki város magyarságáért végzett több évtizedes, kiemelkedő jelentőségű tevékenységéért, Sari Józsefnek a kárpátaljai magyarság ügyének áldozatos szolgálatáért, Kalapis Sztojánnak a bánsági magyar szórványban végzett áldozatos és eredményes munkájáért, valamint a Cseh és Morvaországi Magyarok Szövetségének a csehországi magyarok összefogása, az anyanyelv, a nemzeti hagyományok ápolása és a magyar nemzeti öntudat megtartása, fejlesztése területén végzett húszéves tevékenységéért. A díjat a szervezet elnöke, Rákóczi Anna vette át.
Minden kitüntetettnek gratulált az államfő is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?