Salsával ünnepelték Fidel Castro 90. születésnapját

Havanna |

<p>Fidel Castro korábbi kubai vezető 90. születésnapját ünnepelték salsával szombat hajnalba nyúlóan az emberek a kubai főváros, Havanna híres tengerparti sétányán, a Malecónon.</p>

Az idős vezetőt táviratban köszöntötte Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A Malecónon hosszú kilométereken táncosokat és salsaegyütteseket lehetett látni a Castro születésnapjára rendezett fesztiválon.

Az egyik táncos, a 25 éves Leydis Campos, azt mondta: "Ez a legszebb ajándék, amit adhatok. Az elmúlt kilencven évért és a rákövetkező kilencvenért".

A szigetországban már a hónap eleje óta számos rendezvénnyel emlékeztek meg a 1959-es forradalom és a kubai kommunista állam megalapítójának születésnapjáról. A rendezvények között volt fotókiállítás, de készült kilencven méter hosszú szivar is a volt kubai vezető tiszteletére.

Egyes kubaiak bírálják Castrót, mert korlátozta személyi szabadságukat és szovjet mintára parancsutasításos gazdaságot épített ki, míg mások hálásak neki azért, hogy megszabadította az országot az amerikai uralom alól, és mindenki számára elérhetővé tette az egészségügyi ellátást és az oktatást.

A 90 éves Castro 2008-ban adta át az ország vezetését öccsének, a most 84 éves Raúlnak. Azóta csak ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt.

Születésnapja alkalmából táviratban köszöntötte Fidel Castrót Vlagyimir Putyin orosz elnök. A dokumentumot a Kreml honlapján hozták nyilvánosságra. Az orosz vezető azt írta, hogy Oroszországban nagy tisztelet övezi és kiemelkedő államférfinak tartják Castrót, aki a kubai nép szolgálatának szentelte életét. Putyin szerint nem lehet túlértékelni Castro személyes hozzájárulását a két ország közötti barátság és együttműködés kialakításához, fejlesztéséhez.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?