Rózsa-Flores barátnője kitálalt

Budapest |

<p>Házkutatást tartott a magyar rendőrség a Bolíviában lelőtt Rózsa Flores Eduárdó Nógrád megyei, szurdokpüspöki házában.</p>

Az itt lefoglalt eszközök szakértői vizsgálata folyamatban van – közölte a rendőrség. A szóvivő azt mondta: a főkapitányság visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntette miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Szászvári Linda, a férfi barátnője először nem akart nyilatkozni az MTI-nek a helyszínen, majd azt mondta, hogy cáfolni kívánja a bulvársajtóban megjelent híreket. Elmondása szerint sok a hívatlan látogató Rózsa Flores Eduardo szurdokpöspöki házában ezekben a napokban, újságírók, fotósok rohamozzák a fákkal körbevett kis épületet, engedély nélkül. Két helybéli például bevitte a fotósokat az őrizetlen, üres udvarba. Egyszerűen levették a vasláncot a kapuról. De megjelentek már az ő "nyilatkozatai" is, miközben nem beszélt senkinek.

Szászvári Linda szerint Eduárdó 2004-ben vette meg a szurdokpüspöki házat. Katona volt, aki gyűjtötte a katonai tárgyakat, relikviákat, ezek muzeális tárgyak. Ezért hiszik azt, hogy itt fegyverarzenál van - tette hozzá.

Azzal a hírrel, felvétellel kapcsolatban, hogy Rózsa Flores Gyurcsány Ferenc arcképére lövöldözött, Szászvári Linda elmondta, a férfi a délszláv háborúból hozta haza a szétlőtt autóajtót, a Gyurcsány-fejet pedig, amit egy tüntetésen használtak, ajándékba kapta. Ebből a kettőből készült a "kompozíció", erre azonban a férfi nem lőtt.

Ezt az ajtót egyébként a rendőrök sem vitték el, akik szombaton mentek ki a házhoz - tette hozzá.
Beszámolója szerint Rózsa Flores Eduardo töltényhüvelyeket is gyűjtött, késgyűjteménye is volt. Gyűjtött emellett rendszám- és utcanévtáblákat, de még a házfelügyelő fellehetőségét is jelzi egy tábla az udvaron.

A szaggatott beszélgetés közben folyamatosan csörgött Szászvári Linda telefonja, így értesült arról a sajtóhírről is, hogy barátja lőpályát épített ki az udvaron, ott lövöldözött. Az MTI kérdésére ekkor emelte fel kicsit a hangját először: dehogy lövöldözött! - mondta.

A barátnő végül megemlítette, fél éve ment ki Eduardo Bolíviába, azóta nem látta. A szurdokpöspöki templomban szombaton tartottak érte gyászmisét.

A szurdokpüspöki ház barna vaskapuján nagy, fehér betűs felirat áll: "Mondjon le!!!". Mellette a betonon mécsesek égnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?