Róma hazazsuppolná a romákat

Róma/Bukarest. Úgy tűnik, nem lesz olyan éles politikai vita az unió egyik régi és egyik legújabb tagállama, Olaszország és Románia között, mint tavaly novemberben, amikor a bukaresti sajtó sem fogta vissza magát és románellenességgel vádolta Itáliát.

Az első nagy vitát a két ország között tavaly november elején az váltotta ki, hogy egy romániai roma férfi Róma egyik külvárosában megvert és megerőszakolt egy 47 éves asszonyt, aki belehalt sérüléseibe. Az eset hatására Romano Prodi akkori balközép kabinetje hatályba léptette azt a jogszabályt, amely megkönnyíti a kitoloncolást az EU valamely tagországából bevándorló, közrendet sértő személyek esetében. A rendelet alapján a hatóságok megkezdték a közbiztonság szempontjából veszélyesnek tartott vagy bűncselekmé?nyeket elkövetett romániai bevándorlók kitoloncolását, és felszámoltak egy cigánytábort, ahol egy gyilkossággal gyanúsított román állampolgár élt. Felerősödtek a románellenes indulatok, sokan megkérdőjelezték, hogy helyes volt-e felvenni Romániát az unióba, fenyegetések érték az olaszországi románok egyesületét, Románia római és vatikáni nagykövetségét, s több erőszakos támadás ért romániai bevándorlókat.

Felgyújtott romatelepek

Az olasz lépésre válaszul a román kormány intézkedéscsomagot állított össze az Olaszországban dolgozó románok védelmére, arra törekedve, hogy az olasz közvélemény ne azonosítsa a bűncse?lekmények elkövetőit a becsületes bevándorlók és munkavállalók tömegével. Áprilisban ismét nagy port vert fel, hogy egy román bevándorló megerőszakolta egy afrikai állam diplomatájának a lányát.

A legutóbbi, múlt heti erőszakcselekményeket az váltotta ki, hogy egy fiatal cigánylány megpróbált elrabolni egy csecsemőt. A Nápoly peremén létesült cigánytáborokat a múlt kedden és szerdán háromszor is támadás érte: Molotov-koktélokkal támadták és felgyújtották a telepeket, a lakók végül kénytelenek voltak elmenekülni. Csütörtökön pedig Róma legnagyobb nomádtáborában tartott razziát a rendőrség, vagy félszáz illegális bevándorlót le is tartóztattak. Itt kb. 700 ember él, főleg románok, szerbek és bosnyákok. Még azon a napon Rómába repült Cristian David román belügyminiszter, akinek olasz kollégája, Roberto Maroni megígérte: Olaszország nem utasítja ki tömegesen az illegális bevándorlókat.

Silvio Berlusconi nemrég alakult jobbközép kormánya várhatóan e héten, talán már ma elfogadja az illegális bevándorlás visszaszorítását célzó intézkedéscsomagját. A készülő kormányrendelet bűncse?lekménynek nyilvánítja és 6 hónaptól 4 évig terjedő börtönnel sújtja az illegális bevándorlást. Az ítéletet legkésőbb a letartóztatástól számított 15 napon belül meg kell hozni és azonnali kiutasítással jár, ha a vádlottat bűnösnek találják. Franco Frattini külügyminiszter azt is javasolta, a bevándorlóknak – beleértve az EU-tagországokból érkezőket – legális úton szerzett, az itáliai megélhetésüket biztosító minimális jövedelmet kelljen felmutatniuk. Senki sem tagadja, hogy ez a csomag elsősorban a romániai romák ellen irányul. Hivatalos adatok szerint hozzávetőlegesen 342 200 román él Olaszországban, a katolikus Caritas segélyszervezet azonban 556 ezerre becsüli számukat, amely azóta ugrott meg, hogy Románia 2007 januárban csatlakozott az EU-hoz.

Az olasz fővárosban még keményebb intézkedéseket helyeztek kilátásba. Itt érdemes megemlíteni, hogy Maroni, az új belügyminiszter az idegengyűlölő Északi Liga tagja, Róma új polgármestere pedig egy volt neonáci politikus, Gianni Ale?manno. Ő a választási kampányában azt ígérte a rómaiaknak, „újra otthon lesznek városukban”, és kiutasít mintegy „20 ezer betelepült külföldit és illegális bevándorlót, azokat, akik bűncselekményeket követtek el és mégis háborítatlanul élnek Rómában”.

Kormányközi bizottság

Maroni belügyminiszter most román kollégája előtt kijelentette: „Sok bírálatot hallottam a biztonsági csomagtervet illetően, de azok megalapozatlanok, amelyek tömeges kiutasításokról szólnak.” Bejelentette, Románia javaslatára kétoldalú kormányközi bizottságot állítanak fel a bevándorlással és a bűnözéssel kapcsolatos kérdések kezelésére. A bizottság feladata „a személyek szabad mozgásával kapcsolatos kérdéseknek az EU irányelveivel összhangban történő megoldása.” David pedig kitűnő?nek minősítette a két ország kapcsolatait, hozzátéve, az új munkacsoport révén erősítik a rendőri együttműködést, első lépésként 14 román rendőrt küldenek Nápolyba és Rómába.

A román állampolgárok, főleg a romák gyakran csak a nagyvárosok: Róma, Nápoly, Milánó, Torinó stb. peremén létrejött sátortáborokban tudnak letelepedni, amelyek a bűnözés melegágyai. Az olasz rendőrség adatai szerint 2006. január 1. és 2007. június 30. között a bevándorlók közül a romániaiak követték el a legtöbb súlyos bűncselekményt, ők vezetik a bűnözői statisztikákat majdnem az összes kategóriában. Ráadásul megjelent körükben a szervezett bűnözés is: az olasz közvéleményben nagy felzúdulást váltott ki, amikor 2007 szeptemberében Romániából érkezett bűnözők rivalizáló bandái valóságos háborút vívtak egymással Róma utcáin.

Nehéz a kiutasítás

Az olasz kormány, a hatóságok dolgát nehezíti, hogy uniós tagállamok polgárait nem lehet kiutasítani, ha nem jelentenek veszélyt a nemzetbiztonságra. Róma szerint a keményebb fellépés azért is sürgető, mivel előrejelzéseik szerint még jó néhány évig évente 60 ezer román állampolgár fog Olaszországba kivándorolni. Az ott élő román állampolgárok szövetségének adata szerint 2007-ben másfél millió román állampolgár dolgozott Itáliában, a nők leginkább háztartási kisegítőként, a férfiak főleg a mezőgazdaságban vagy az építőiparban. Becslések szerint közülük legfeljebb 300 ezernek van munkavállalási engedélye. (mti, ep, ú)

A camorra szervezi a támadásokat?

Nápoly. Az olasz rendőrség gyanúja szerint a camorra, a maffia nápolyi ága áll a romák lakta nomádtáborok elleni erőszakcselekmények mögött. Egy helyi forrás kijelentette: „A camorra bujtja fel a lakosságot, hogy a rendőrségnek a felfordulással kelljen foglalkoznia és a szervezett bűnözést hagyja békén.” Laura Boldrini, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője kifogásolta „a Balkánra emlékeztető nápolyi jeleneteket”. Felhívta a hivatalos szerveket, hogy ítéljék el a romák elleni támadásokat. A rasszizmusellenes szervezetek a romák melletti szolidaritási nagygyűlést is rendeztek. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?