Részeg exfideszes képviselő: „Követtem el bűnöket. F**om tudja, hányat?! K**va sokat!”

hajto

Borkai Zsolt legújabb szövetségese, a múlt hétig még Fidesz-tag Hajtó Péter részegen, mezítláb „stand-uppolt” egy augusztus 20-ai rendezvénysorozaton.

Őszinte leszek veletek. Én fideszes színekben jutottam idáig, de most kiléptem pár hete. Holnapután találkozom a miniszterelnök úr édesapjával. Tehát a szívem a helyén van, de ez a városvezetés nem

– kezdte mondandóját Hajtó Péter.

„Gyertek velünk és bízzatok bennünk. Borkai Zsolt és én, meg mindenki, aki velünk van, az újra magasba fogja emelni Győrt” – folytatta Győr korábbi polgármesterének szövetségese.

A láthatóan mattrészeg állapotban lévő exfideszes képviselő később igencsak belelendült, és szóról szóra a következőket mondta:

Én nem mondom, hogy feddhetetlen a múltam. Követtem el bűnöket. F**om tudja, hányat?! K**va sokat! De srácok, az elmúlt négy évben dolgoztam Győrért, és nem arra esküdtem, ami most van. Én jobb Győrt akarok.

Hajtó a produkciót az alábbi szavakkal zárta: „B**ák az anyjukat, mert nekünk van igazunk, és Győr újra jó hely lesz!”

(444)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?