Rendőrségen belüli maffiacsoportot lepleztek le Csehországban

Prága |

<p>Vállalkozókat zsaroló, illetve bűncselekmények nyomait eltüntető csoportot lepleztek le Morvaországban a cseh rendőrségen belül - közölte az olmützi (Olomouc) államügyészség és rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján.</p>

A maffiatevékenységgel vádolt csoport tagjai közül hatan szerda óta őrizetben vannak, hárman közülük mostanáig a rendőrség soraiban dolgoztak.
"A brünni (Brno) csoport 1998 és 2010 között működött, amikor tevékenységük nyomára bukkantunk. A csoport azóta megfigyelés alatt volt, s tevékenységét vizsgáltuk" - mondta Robert Slachta, a cseh rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának igazgatója újságíróknak. Kifejtette: a hatóságoknak eddig 17, általuk elkövetett bűnügyet sikerült dokumentálniuk, de a vizsgálat még nem ért véget, s újabb bizonyítékokat, tanúkat keresnek.

Slachta szerint a csoport rendszeresen kiszemelt magának néhány vállalkozót, akik összeütközésbe kerültek a törvényekkel. Ezeket aztán különböző indokokkal megzsarolták, vagy pénzért rendőrségi, vizsgálati információkat adtak át nekik, hogy befolyásolhassák az eljárásokat. Erre való tekintettel az igazgató nem zárja ki, hogy néhány már lezárt bűnesetet is újra meg kell nyitni.

A csoport azért dolgozhatott aránylag észrevétlenül, mert a rendőrség ellenőrzési osztályán is volt emberük, aki problémák esetén közbelépett. Slachta azt mondta: egyelőre nem tudják, hány tagja volt a csoportnak, de bízik abban, hogy sikerült az egész ügyet felgöngyölíteni. Ehhez a lakosság segítségét is kérte.

Ugyancsak vizsgálatok célja, hogy a rendőrségi maffiának nem voltak-e emberei az ügyészségen és a bíróságokon is.

Az őrizetbe vetteket, ha bebizonyosodik bűnösségük, a hatályos jogszabályok szerint akár 12 év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?