Rendkívüli állapotot vezettek be Etiópiában

Addisz-Abeba |

<p>A rend helyreállítása érdekében fél évre szóló rendkívüli állapotot hirdetett Etiópia kormányfője annak nyomán, hogy az utóbbi hetek tüntetései számos emberéletet követeltek és kárt tettek köz-és magántulajdonban.</p>

Hailemariam Desalegn az állami televízióban vasárnap reggel kijelentette, hogy az előző nap érvénybe lépett szükségállapot bevezetésére azért van szükség, mert a jelenlegi helyzet "fenyegetést jelent az ország népére" és kockára teszi a nemzeti integritást.

"Állampolgáraink biztonsága az első. Emellett véget akarunk vetni az infrastrukturális projektek, oktatási intézetek, kórházak, közigazgatási és bírósági épületek megrongálásának" - mondta a kormányfő. Hozzátette, hogy a szükségállapot nem fogja sérteni az etiópiai alkotmányban rögzített alapvető emberi jogokat és a Bécsi Konvencióban szereplő diplomáciai jogokat sem érinti. 

Múlt héten az állami földkisajátítások ellen tüntetők 11 gyárat és mintegy 60 gépkocsit gyújtottak fel a főváros, Addisz-Abeba körüli Oromia szövetségi tartományban, ahol sorozatosak a rendbontások 2015 novembere, vagyis azóta, hogy a kormány új építkezési programokat jelentett be Addisz-Abeba körül. 

Egy múlt vasárnapi kormányellenes tiltakozáson több mint 55 tüntetőt taposott halálra a könnygáztól és lövésektől megriadt tömeg. A vasárnapi esettel jogvédő csoportok szerint több mint 450-re nőtt azok száma, akik 2015 óta tüntetésekben vesztették életüket a mintegy 90 millió lakosú kelet-afrikai országban.

"A rendkívüli állapot létfontosságú. Nélkülözhetetlen a béke és a stabilitás mielőbbi helyreállítása" - hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a kormányzó koalíció, az Etiópiai Népi Demokratikus Forradalmi Front (EPRDF) hajlik a reformokra és tárgyalásokat tervez az ellenzéki pártokkal.

Helyiek arról számoltak be vasárnap, hogy az ország számos részén továbbra sem működik az internet. A kormány nagyjából egy hete blokkolja a világhálót, így akarja ugyanis elejét venni annak, hogy a tüntetők a közösségi médián keresztül toborozzanak támogatókat a kormányellenes demonstrációkhoz.

Az Afrika egyik gazdaságilag legdinamikusabban fejlődő országának számító Etiópiában az állam az ipar motorja. Az országban minden föld állami tulajdonban van, és a rajta egyes esetekben nemzedékek óta gazdálkodó családok csak bérlőnek számítanak, ezért egy-egy állami beruházás előtt az etióp kormánynak nem okoz komolyabb nehézséget a terület kisajátítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?