Káosz a szerb parlamentben: füstbombákkal és vuvuzelákkal tiltakozik az ellenzék, több képviselő megsérült

szerb parlament
Belgrád |

Az ellenzéki képviselők negyed 12 körül, nem sokkal a tárgyalási rend elfogadása után vörös színű füstbombákat gyújtottak, de fekete és fehér füst is látható volt a teremben - közölte a Vajdasági Televízió és Rádió magyar nyelvű honlapja.

Emellett kifeszítettek egy transzparenst, amelyen az állt, hogy "Szerbia felkel, hogy a rezsim megbukjon", miközben szerb zászlót tartottak a kezükben.

A termet teljesen betöltötte a füst, és vuvuzelák hangjai hallatszottak. Az ellenzéki képviselők fáklyákat is gyújtottak, és az ülésterem teljesen füstbe borult. Több képviselő dulakodásba kezdett.

Ana Brnabić, a parlament elnöke felszólította a kormánykoalíció képviselőit, hogy maradjanak a teremben, valamint azokat, akik kimentek, hogy térjenek vissza, mivel fontos törvények elfogadása van napirenden.

Két parlamenti képviselő eközben lemondott a mandátumáról, míg mások különböző sérüléseket szereztek - áll a Szerb Rádió és Televízió élő hírfolyamában. Jasmina Obradović agyrázkódást, Jasmina Karanac pedig komolyabb fejsérülést szenvedett, de megsebesült a nyolchónapos várandós Sonja Ilić is. Siniša Mali kormányfőhelyettes a káosz ellenére előterjesztette a felsőoktatási törvény módosítását.

A parlamenti ülésen egyébként a felsőoktatási törvény módosítása képezi talán a legfontosabb napirendi pontot, amellyel felére csökkentenék a hallgatók tandíját. Egy másik törvénymódosítással pedig a fiatalok első ingatlanvásárlását tennék könnyebbé - de emellett több más napirendi pont is a diákok terheinek csökkentésére vonatkozik.

Mint ismeretes, a 2024. november 1-i újvidéki 15 emberéletet követelő tragédia óta (amelyet a vasútallomás előtetejének leomlása okozott) folyamatosak a kormányellenes tüntetések Szerbiában. A demonstrációkat vezetését egy idő után országszerte egyetemisták vették át. A kormány a mai törvénymódosításokkal gyakorlatilag az ő követeléseikre próbál reagálni.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?