Rekordszámú ország írta alá a párizsi klímaegyezményt az első napon

New York |

<p>Százhetvenöt ország vezetője írta alá a párizsi klímaegyezményt pénteken New Yorkban, ami rekord a nemzetközi diplomáciában.</p>

Korábban soha nem írt alá ennyi ország egy nemzetközi megállapodást az aláírás első lehetséges napján. 

Azon országoknak, amelyek nem írták alá pénteken a párizsi klímaegyezményt, egy évük van erre.
    
Sokan arra számítanak, hogy a megállapodás jóval az eredetileg megszabott 2020-as határidő előtt életbe lép, sőt egyesek szerint ez akár az idén megtörténhet. 
    
Azoknak az országoknak, amelyek már aláírták a dokumentumot, a megfelelő hazai eljárással törvénybe kell iktatniuk. Kína - a világ legnagyobb széndioxid-kibocsátója bejelentette, hogy még a G-20-as országcsoport szeptemberi kínai csúcstalálkozója előtt "befejezi a ratifikálást előkészítő eljárást".

John Kerry amerikai külügyminiszter pedig azt mondta, hogy az Egyesült Államok még az idén mindenképpen csatlakozni akar a megállapodáshoz. Elemzők szerint, ha az Egyesült Államokban még azelőtt ratifikálják a megállapodást, hogy Barack Obama elnök januárban leköszön a hivataláról, akkor az utódjának nagyon bonyolult lesz visszavonatni azt, ha akarná, ugyanis az egyezmény szerint ezt csak négy év után teheti meg egy ország.
    
Az egyezmény akkor lép életbe, ha legalább 55 olyan ország csatlakozik hozzá, amely együtt a világ károsanyag-kibocsátásából legalább 55 százalékban kiveszi a részét. A washingtoni székhelyű World Resources Institute szerint legalább 25 olyan ország csatlakozott a megállapodáshoz pénteken vagy megteszi ezt hamarosan ígérete szerint, amely a globális károsanyag-kibocsátásból 45 százalékban kiveszi a részét. Csak az Egyesült Államok és Kína együtt 38 százalékot képvisel.
    
Azon országok között, amelyek idei ratifikációt ígértek, megtalálható Franciaország, Kanada, Mexikó és Ausztrália. Az ENSZ szerint 15 olyan ország van - főleg az emelkedő tengerszint által fenyegetett államok - amelyek a pénteki aláírással együtt már letétbe is helyezték a világszervezetnél a hazai ratifikációról szóló dokumentumaikat.

Andrej Kiska, szlovák államfő szintén aláírta az egyezményt. Ezen túl az elnök tárgyalt még az ENSZ főtitkárával, Ban Ki Munnal is. Az egyeztetések tárgya a világszervezet új vezetésének megválasztása volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?